Győrfi Pál: ,,Nem könnyű ez, engem is vár otthon három gyerek”

nlc | 2020. Május 13.
Győrfi Pál elárulta, hogyan éli meg, hogy az utóbbi időben ő lett a hazai mémek egyik főszereplője.

Szinte nincs olyan nap, amikor ne jönne szembe az interneten olyan videó, amelyben a járványügyi helyzet biztonsági intézkedéseit taglalja az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál. Így nem meglepő, hogy a szóvivő a mémgyárosok kedvenc céltáblájává vált az utóbbi időben. Az egykori mentőtiszt most elárulta, hogyan éli meg ezt a fajta népszerűséget.

„A járvány előtt is ismertek, hiszen híradókban gyakran számoltam be balesetekről, így a szereplés nem újdonság. Azonban az, ami most történt velem, az én figurámmal, az nagyon meglepett. Főleg az, hogy miközben én veszélyekről és korlátozásokról beszélek ezekben a videókban, mégis pozitívan viszonyulnak hozzám az emberek. Lassan az indián könyvekben vírusölőnek fognak nevezni. Nincs ezzel semmi baj, de azt gondolom, le fog ez csengeni, a járvánnyal együtt” – mondta a Sláger Reggel, Mentősök Napjára készített adásában Győrfi Pál, akit egyáltalán nem visel meg, hogy a kialakult helyzetben többet kell dolgoznia.

„25 évig mentőápoló, majd mentőtiszt voltam. Ha valaki hozzászokott ahhoz, hogy nincs két egyforma nap és a legkülönfélébb helyzetekben kell helyt állnia, akkor azok a mentősök. Persze nem könnyű ez, engem is vár otthon három kisgyerek, három külön korosztály. Igaz a távoktatás és a háztartás vezetése a feleségemre hárul leginkább, de igyekszem segíteni, amiben csak tudok. Ha hazamegyek egy hosszú nap után, ők felüdítenek, feltöltenek. Talán az egyik következtetés, amit levonhatunk a járvány után, hogy mennyire fontos, hogy olyan legyen az otthonunk, amit szeretünk. Ahogy az is, hogy olyannal osszuk meg, akiket szeretünk” – mondta Győrfi Pál.

Olvass még Győrfi Pálról az nlc.-n:

Exit mobile version