Görbicz Anita és Vincze Ottó 12 éve jöttek össze, 2015-ben pedig megszületett közös gyermekük, Ottó Boldizsár. A kisfiút későbbre várták, ám másfél héttel a kiírt időpont korábban érkezett, az apuka kicsit el is késett a szülésről. A körülményekről vidáman mesélt korábban. ,,Gondolhatjátok! Pestről Győrbe, az közel 120 kilométer! Pont odaértem, öt perccel előtte született meg a fiam. Amikor megérkeztem, már ott volt a kis Boldizsár Anita mellett. Egyből az jutott eszembe, hogy hú, de jóképű ez a kisember, és szerencsére nem az apukájára hasonlít” – mesélte akkor az egykori focista.
Görbicz Anita két éve mondta vissza a válogatottságot, azóta a nyarat együtt tölti a családjával, de természetesen év közben is sokat vannak együtt. A sportoló az utóbbi két hónapban a karantén miatt folyamatosan otthon volt, tettek-vettek a kertben a kis Boldizsárral, aki már ötéves.
Szinte hihetetlen, hogy már ilyen nagy, hiszen még csak most született. A kézis rajongói imádják a kisfiúról készült képet, mindig meg is jegyzik, hogy szeretnék még többet látni. Egy időben nem sokat posztolt róla Görbicz Anita, ám az utóbbi hónapokban gyakran tesz közzé képet Boldizsárról – a követők legnagyobb örömére.