Sztárok

Istenes László megmutatta ritkán látott feleségét – 23 éve vannak együtt Katával

Istenes László sokszor beszél Katáról, de csak ritkán mutatja meg.

Istenes László az első válása után, 23 évvel ezelőtt ismerte meg Katát, akivel azóta is egyetértésben és boldogságban élnek együtt, két közös gyermeket nevelve. Benedek fiuk 13, Franciska lányuk pedig már 18 éves, hamarosan kirepül a családi fészekből. A műsorvezető ritkán beszél a magánéletéről és még ritkábban mutatja meg a családtagjait – itt persze kivétel a fia, Istenes Bence, akit mindenki ismer. Laci ezúttal a feleségéről is megosztott egy fotót, amit szívesen vettek a rajongók.

,,Körbetekertük a Balatont, Velencétől egészen Gárdonyig” – írta a tőle megszokott humorral Istenes László, aki azt is hozzátette, hogy sokszor álltak meg, és közben lecsúszott pár hosszúlépés is. Korábban elárulta, tökéletes a kapcsolata második feleségével.

,,Egy válás után nyilván óvatosabb, megfontoltabb az ember, és nehezebben nyit egy új kapcsolat felé, így volt ez velem is. Jelenlegi feleségem, Kata azonban hamar eloszlatta minden kétségemet. Huszonkét éve élünk boldog házasságban, úgyhogy az idő minket igazol. A kapcsolatunk pedig csak szorosabbá vált, amikor 17 évvel ezelőtt megszületett Franci, majd Benedek” – mesélte egy interjúban a tévés.

Olvass még Istenes Lászlóról az nlc.-n:

Istenes László

Istenes László (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top