nlc.hu
Sztárok

Házasodna a gazda története

Egy 37 éves sikersztori a magyar szereplőknek is bejött: a Házasodna a gazda boldogságot hozott

Június 7-én indul az RTL Klubon a Házasodna a gazda 3. évada, ám mielőtt megismernénk az új házasodni vágyó gazdasszonyokat és gazdákat, megkerestük a tavalyi évadból szereplőit, mert kíváncsiak voltunk mi lett velük a műsor óta

Új évaddal érkezik a Házasodna a gazda, ahogy azt már tavaly tudni lehetett. A dokureality a korábbi évadban megszokott forgatókönyvet követi, és ezúttal is egyedülálló, gazdálkodó életmódot folytató, vidéken élő férfiak és nők jelentkezését várták tavaly decembertől, akik lehetőséget kapnak rá, hogy országos „társkereső hirdetést” adjanak fel a tévében. A műsor történelmt tekintve sok sikert ért már ezen a téren, így érdemes tenni egy próbát.

A téma örök

Meglepő módon a Házasodna a gazda alapötlete még 1983-ból származik, akkor Svájcban Bauer sucht Bäuerin címmel forgatták le a társkeresőt, és nagy sikert aratott: a műsorban bemutatott hét gazdálkodóból hat valóban párt talált és egy évvel a műsor befejezése után már össze is házasodott az első pár. A svájci tévé a műsor 30. évfordulója alkalmából készített egy összeállítást, amelyben felelevenítették a forradalminak számító forgatást és az akkor hónapokon át tartó szalagcímeket. Jakob Gäumann, az egyik gazda boldogan emlékszik vissza arra az időszakra, noha a házassága az ott megismert nővel “csak” 13 éven át tartott, mert az asszony a műsor egy másik szereplőjébe szeretett bele később és elhagyta Jakobot. A párnak két gyereke született a házasság alatt. 

Házasodna a gazda eredeti svájci verziója 1983-ban

Házasodna a gazda eredeti, svájci verziója 1983-ban hatalmas siker volt

A ma látható verzió egy 2001-es brit műsor struktúráját követi, amely Farmer Wants a Wife címmel került adásba és ezúttal sem maradt el a siker. Azóta számos országban futott már ez a formátum, a dán és belga csatornák legnézettebb műsora volt, Hollandiában pedig rekordot döntött a nézettsége. Az Egyesült Államokba 2008-ban ért el a műsor, ahol változtattak a megszokott felálláson, és egyszerre csak egy gazda párkeresését mutatták be, aki tíz nő közül választott. Leginkább a Nagy Ő vidéki változtatásra hasonlított, ahol a városi nőket különböző kihívások elé állították, és a lényeg az volt, hogy minél ügyetlenebbek legyenek, mert akkor volt jó a show. 

Farmer wants a wife

A Farmer wants a wife 2008-ból

Mindent összevetve, a Farmer wants a Wife végül 29 országban futott, beleszámolva a magyar Házasodna a gazda verziót is. Alapvetően az európai országok vették meg a jogokat, és a legtöbb helyen kevés kritika érte a műsort, ha mégis, akkor azt kifogásolták, hogy túl sok a show elem (már ahol) és a németeknél például sokszor felmerült, hogy a forgatás csak rossz sztereotípiákat erősít, és ez árt a gazdák megítélésének. Mivel a közönség ezzel együtt is szerette műsort, így ott három különböző csatorna is megvette a jogokat.

A magyar adással egy időben a görögöknél is lesz majd egy saját Házasodna a gazda, arra tavaly kezdődött a casting felhívás, akárcsak nálunk. 

A helyszín adott, díszlet kizárva

Hogy mennyire fontos a műsor szempontjából az, hol is élnek a párt kereső gazdálkodók, azt nem nehéz kitalálni, hiszen a forgatáson nem használnak díszleteket. Volt ausztráliai és dél-afrikai verzió is, ahol a táj már önmagában is látványos hátteret adott, az oroszlánok etetése viszont általában nem tartozik egy magyar gazdálkodó hétköznapjához. A Házasodna a gazda sem díszletek között zajlik, hanem a gazdák világában, ahol a ház, a kert, az állatok és a föld van a középpontban. Így a társkeresés mellett azt is bemutatja, hogy milyen miliője és romantikája van a vidéki életnek, ennek pedig fontos része az állattartással járó teendők és a mezőgazdasági munkák, amihez egy gazdának olyan társat kell találnia, aki kiveszi a részét a mindennapokból.

A tavalyi verzióhoz hasonlóan idén is hat férfi és két nő mutatkozik majd be az első adásban, ahol majd részletek is kiderülnek a párkeresőkről. Idén van közöttük, aki halgazdálkodással, növénytermesztéssel, állattartással foglalkozik. Van egy biogazdasszony és egy erdélyi gazda, aki vadőr és medvék etetésével dobja fel a mindennapjait.

Nádai Anikó a műsor házigazdája

Nádai Anikó a műsor házigazdája (Fotó: RTL Klub)

A tavalyi szereplők közül ma már többen boldogok

A műsor második évadában, 2019-ben, egy nő és négy férfi kereste a társát. A nézők a vidéki életbe való betekintés mellett nyomon követhették a gazdák társkeresését is, melynek végén volt olyan gazda, aki úgy döntött, adáson kívül is megpróbálja a kapcsolatot választottjával. Most őket kérdeztük arról, mit tanácsolnak azoknak, akik jelentkeznek erre a műsorra. 

Idén boldogan mesélnek a tapasztalataikról a szereplők: 

Egy gazdaság vezetése hatalmas feladat és sokrétű munka, nem csoda, hogy amellett nehéz ismerkedni és megtalálni az ideális társat. Ráadásul mindezt úgy, hogy egy teljes televíziós stáb követi a párra vágyókat. Abban egyetértett Niki, Balázs, Botond, Misi és Zsolt gazda, hogy a szerepléssel sok új élménnyel, ismeretség barátság is járt, amit nagyon élveztek. Ám a forgatások feszített tempóban zajlottak.

„Kemény volt a gazdaság mellett a forgatásokra is koncentrálni, és még a lányokra is figyelnem kellett” – emlékezett vissza Balázs gazda, de hozzátette, hatalmas kaland volt, amit sosem felejt majd el, ezzel pedig a többiek is egyetértettek.

Misi gazda, arra jött rá, milyen felemelő, amikor más feladatokkal teltek a napjai „Jó volt kiszakadni a mindennapos hajtásból, számomra minden forgatással telt nap felüdülést jelentett.” 

Misi gazda a Házasodna a gazda 2019-es évadában volt

Misi gazda a Házasodna a gazda 2019-es évadában volt

A műsor végén hárman döntöttek úgy, hogy az álomrandi után a választott párjukkal maradnak. Zsolt gazda utólag megbánta a döntéseit: „Sajnos még az első választásnál egy lányt nem vittem magammal, aki érdekelt volna, nagyon bejött az akcentusa, de az utolsó pillanatban valahogy elfeledkeztem erről…. addig agyaltam, hogy aztán ő kicsúszott a képből, helyette már szívesen kiraknék valakit, nem mindig az első döntés a legjobb” – ecsetelte a gazda, aki nagyot csalódott Anikóban, akit végül a három lány közül választott.

Zsolt gazda a Házasodna a gazda 2019-es adásában vált ismertté

Zsolt gazda a Házasodna a gazda 2019-es adásában vált ismertté, ma sokkal kiegyensúlyozottabb és sokat köszönhet a műsornak

„Úgy gondolom ő csak a velem járó hírnévből szeretett volna profitálni. Aki szereplési vágyból jelentkezik, annak végül úgysem fog összejönni és ez nálunk is így történt.”

Igaz, Zsolt azóta megtalálta a párját és ezt a műsornak köszönheti: „Tavaly  év vége óta vagyunk együtt Rékával, akivel a műsornak köszönhetően kezdtünk el ismerkedni. A home office alatt együtt is éltünk, mert ebben az időszakban nem kellett Pestre járnia dolgozni”.

Botond gazda és Balázs gazda is a műsor kapcsán ismerkedett meg jelenlegi párjával.

Botond gazda a Házasodna a gazda 2019-es évadában volt

Botond gazda a Házasodna a gazda 2019-es évadában volt

„A Házasodnak a gazda kihúzott abból az élethelyzetből, amibe éppen beleragadtam. Abban az időszakban nagyon beletemetkeztem a munkába és csak a gazdaságra a lovakra koncentráltam.  A műsor adott egy új lendületet a magánéletemben. Igaz a műsor után a választottammal, Dalmával elváltak útjaink, mégis a műsor kapcsán ismertem meg Kírát a mostani kedvesem” – mosolygott Botond gazda, aki kamatoztatta is a műsorban szerzett tapasztalatokat. „Hamarosan rapid randis programok kezdődnek a lovászatomban, Keresd a párod állatok segítségével! címmel. A programmal a rapid randis ismerkedőknek segítünk különböző lovas programokkal és játékokkal.”  

Botond gazda a barátnőjével

Botond gazda a barátnőjével

Niki gazdasszony, bár nem maradt együtt választottjával, ő az egyetlen, aki mind a három lovaggal a mai napig tartja a kapcsolatot.

„Időnként mindhármukkal szoktam kommunikálni. Norbi és Joci voltak a születésnapomon, Misivel pedig decemberben a szlovák házban – ami a műsorban is benne volt – egy jótékonysági bálon találkoztam, ahol anyukámmal együtt húzták a tombolát.”

Niki volt az első gazdasszony a Házasodna a gazda magyar verziójában 2019-ben, ma boldog, hogy jelentkezett a műsorra

Niki volt az első gazdasszony a Házasodna a gazda magyar verziójában 2019-ben, ma boldog, hogy jelentkezett a műsorra (Fotó: Balogh Sára Borbála)

Érdemes a Házasodna a gazda szereplőkre hallgatni

A gazdasszony azt tanácsolja a párkereső gazdáknak, időnként próbáljanak elcsendesedni, elvonulni és a nagy pörgésben önmaguk maradni és szívükre hallgatni. Ahogy Zsolt mondta, érdemes a megérzésekre hallgatni, és az ő példájából is megtanulhatta mindenki, hogy néha nem jó “túlgondolni” a helyzetet.

Botond gazda pedig a gazdákhoz jelentkező szingliknek adott tanácsot: „Nyugodtan legyenek kezdeményezőbbek, bátrabbak! Igaz nekik nehezebb a helyzetünk, mert amikor a gazdákkal találkoztak, akkor ők már rutinosabbak lesznek, megszokták a kamerákat, a stábot. Ha a párjelöltek merevebbek, az a gazdák dolgát is nehezíti, hiszen kevés az idő az ismerkedésre. Ezért fontos, hogy nyitottabbak legyenek és mutassák meg kik is ők valójában”.

Misi gazda pedig velős és nagyon fontos tanáccsal zárt a mondandóját, azzal kapcsolatban, hogy mit tanácsol a gazdákhoz jelentkező hölgyeknek: „Vigyenek gumicsizmát!”

A 2019 évad szereplői tehát egy igazi belevaló kaland részesei lehettek, amit sosem felejtenek el. A mai napig tartják egymással a kapcsolatot, tartanak gazda találkozókat, sőt azt tervezik, hogy június 7-én vasárnap este, együtt nézik meg a Házasodna a gazda 2020-as évadának gazdáit az RTL Klubon.

 

..

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top