Már tíz éve annak, amikor Sandra Bullock bemutatta a világnak a fiát, akit nem sokkal a botrányos válása előtt fogadott örökbe, végül Louis adoptálást már egyedülállóként fejezte be. Öt évvel később pedig megérkezett a családba a kislánya, Laila, aki akkor volt hároméves és a színésznő a széltől is óvta, és azóta sincs ez másképp.
Sandra Bullock gyerekeit csak ritkán láthatjuk:
A színésznőre időközben a szerelem is rátalált, ráadásul éppen ugyanabban az évben, amikor a kislányát örökbe fogadta. Bryan Randall fotós Louis gyerekzsúrjára jött fotózni, és a kapcsolatuk szépen alakult. Kiderült, hogy a kölcsönös vonzalmon túl rengeteg bennük a közös, Bryan számára ugyanúgy a gyerekek a legfontosabbak, mint a színésznőnek. A fotósnak van egy lánya, és örömmel törődik Sandra gyerekeivel is.
Bár ez a fenti kép csak egy éve készült, Laila sokat nőtt azóta és ez nemrég egy műsorból derült ki. Jada Pinkett Smith Red Table nevű beszélgetős műsorának egyik vendége Sandra Bullock volt, aki megengedte a lányának, hogy szerepljen néhány mondat erejéig. Mint kiderült, a kicsi ápolónő akar lenni és köszönetet mondott a műsorban szereplő nővérnek, mindazért, amit a nehéz helyzetben tett.
Nem jött zavarba Sandra Bullock lánya a szerepléstől:
Az, hogy a színésznő a filmezésen kívül ilyen műsorra egyáltalán igent mondott, az is csoda. Az utóbbi tíz évben legtöbbször a filmek kapcsán nyilatkozott, egy-egy magánéletéről szóló interjút leszámítva. Amennyire lehet tudni, a párjával nagyszerűen megértik egymást, bár az utóbbi időben megint felröppentek a pletykák, amelyek elég ellentmondásosak: az egyik szerint talán a karantén idején a pár szakított, a másik szerint viszont rászánták magukat az esküvőre. Az előző híresztelésekre szerencsére rácáfol, hogy nemrégiben látták őket együtt, éppen vásárolni mentek. Bár a fotók homályosak, a kettőjükről készült képsorozatok teljesen jól kivehető a színésznő is és a fotós is. Az esküvőről természetesen nincs hír, és ahogyan Sandra Bullocktól várható: valószínűleg csak akkor tudunk majd az eseményről, ha ő maga elmeséli, hogy férjhez ment.