nlc.hu
Sztárok

Száraz Dénes vágyott a szerepre

Mintaapák: Száraz Dénes nagyon vágyott a szerepre

Száraz Dénes váltja Szabó Kimmel Tamást a Mintaapákban, erről mesélt.

Nagy port kavart az elmúlt hetekben, hogy a Mintaapák három főszereplője távozik. Úgy tűnik, mindenkinek megvan a helyettese: Szabó Kimmel Tamást Száraz Dénes váltja, Fenyő Iván helyett Kamarás Iván forgat, Klem Viktor szerepét pedig Makranczi Zalán veszi át. A forgatás az új stábbal hamarosan kezdődik, többek között erről is beszélt a Jóban rosszban egykori sztárja. 

,,Örülök, hogy megkaptam. Vágytam már rá, mert imádok forgatni. Legutóbbi az Ízig vérig heti sorozatban dolgoztam 2018-ban. Bíztunk benne, hogy lesz folytatás, de nem. Azóta vártam valami lehetőségre. Ez most adódott, és gondolkodás nélkül kihasz­nálom” – mesélte a Borsnak Száraz Dénes, aki a nézői kommentekről is szót ejtett.

,,Izgalmas, hogy elfogadnak-e a nézők. Elég komoly kihívás, ilyen még nem volt egyikünk életében sem. Amikor kiírtak, mint Tamás atyát a Jóban Rosszban sorozatból, az is nagyon megérintette az embereket” – részletezte a színész, aki hamarosan dr. Molnár Tamásként láthatunk a képernyőn.

száraz dénes mintaapák

Száraz Dénes (Fotó: Instagram)

Olvass még a Mintaapák-sagáról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése