nlc.hu
Sztárok

Friderikusz Sándor és Varnus Xavér kapcsolata

Friderikusz Sándor és Varnus Xavér kapcsolata ciklikus: ,,Túlságosan szuverének vagyunk”

Varnus Xavér a BEST magazinnak beszélt az évtizedek óta tartó barátságról.

Varnus Xavér és Friderikusz Sándor nagyon régóta ismerik egymást, a pályájuk elején találkoztak. A barátságuk sokáig tartott, ám egy nagy szünet következett, amely a zenész szerint azért történt, mert mindketten nagyon önfejűek. Xavér régi történeteket is megosztott a BEST magazin hasábjain – úgy fogalmazott, az ő barátságuk ciklikus

Korábban többször meghívta a műsorába barátját Friderikusz, egyszer az is előfordult, hogy a produkció készítői azt akarták elhitetni a közönséggel, hogy Varnus halott. Ezt ő egy nappal a forgatás előtt fújta le, állítólag egy rossz álom miatt. A kapcsolatuk első hosszabb szünete azonban nem ezért volt…

Egy etikai kérdésben nem értettek egyet, és a karrierjük is másfelé vitte őket. Varnus Xavér külföldön próbált szerencsét, és be is jött neki, azóta is kisebb megszakításokkal, Kanadában él. Állítása szerint amikor éppen kibékülnek, akkor nagyon jókat tudnak beszélgetni, hiszen az értékrendjük eléggé hasonló. Ahhoz viszont túl makacs mindkét fél, hogy bevallja, a másiknak is igaza lehet.

BEST magazin

BEST magazin

Olvass még sztárbarátságokról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top