Rubint Réka nem akárhol ünnepli a születésnapját

nlc | 2020. Június 29.
A fitneszedző most ünnepli a 42. születésnapját. Öt napot tölt együtt férjével és barátaival, akikkel egy kis vitorlást is kibéreltek.

Mesés helyen ünnepli a születésnapját Rubint Réka. A fitneszedző minden évben elutazik férjével és barátaival a szlovéniai Portorozba, ahol bérelnek egy kis vitorlást. Idén ez az alkalom pont a születésnapjára esett, ezért óriási bulit rendeztek, amin a fiúk kapitányoknak, a lányok pedig matróznak öltöztek be.

„A hajó fel lett díszítve lufikkal, ahogy kell, és amikor a kikötőbe értünk ezekben a ruhákban, az libabőrös érzés volt” – mesélte a Blikknek Rubint Réka, aki remekül érzi magát a mesés tengerparton, ahol most minden a szórakozásról szól. A fitneszedző örült, hogy idén is el tudtak látogatni a pálmafákkal övezett üdülőhelyre, miután a koronavírus miatt bizonytalan volt, hogy tudnak-e utazni. Rubint Réka korábban a járvány miatt lemondta az edzéseit, de már azokat is meg tudja tartani.

Réka otthon, családja körében már ünnepelt. Férjétől, Schobert Norberttől álmai piros robogóját kapta, de a gyerekek sem feledkeztek meg róla. Lányuk, Lara egy fotó-összeállítást készített, a fiúk, Norbika és Zalán pedig tortával lepte meg édesanyjukat.

Rubint Réka a közösségi oldalán több fotót is megmutat az öt napos nyaralásról:

Olvass még Rubint Rékáról az nlc-n!

Fotó: Smagpictures.com / Piroska Olajos

Exit mobile version