nlc.hu
Sztárok

A Tanár 4. évad forgatása

Már forgatják A Tanár 4. évadát

A Tanár című sorozatnak eddig 3 évada készült el, a sikersorozat azonban folytatódik.
A Tanár

Elindult A Tanár 4. évadának forgatása – számolt be a Fókusz. Nagy Ervin nemrég egy fényképpel tudatta közösségi oldalának követőivel, hogy már forgatják az új szériát. “A stabil főszereplői gárda már olyan szinten összeérett, hogy egymás rezdüléseiből is már értenek, éreznek mindent” – nyilatkozta Kovács Dániel főrendező.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

és akkor elindultunk ....;))

Nagy Ervin (@nagy_ervin_hivatalos) által megosztott bejegyzés,

Nagy Ervin nagyon várta már, hogy elkezdődjön a munka, őt is megviselte a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet, de feltalálta magát, s ebben az is segítette, hogy úton-útfélen azzal találkozott, mennyire szeretik a nézők a sorozatban alakított karakterét, Vasvári Szilárdot.

Az elmúlt egy hónapom arról szólt, hogy egy nyaralót átépítettem és (…) látogattam az építési boltokat. Mivel éppen COVID volt, ezért mindenki kinn állt az utcán és rám kiabáltak, hogy ‘Tanár úr’! Nagyon kézzel fogható, hogy tulajdonképpen ezzel a szereppel mindenki már engem azonosít” – mondta el Nagy Ervin, A Tanár című sorozat főszereplője. 

Kiemelt kép: Smagpictures.com / RTL Klub / Sajtóklub 

Olvass még A Tanár című sorozatról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top