nlc.hu
Sztárok

Mi lett a Grace Klinika kiírt szereplőivel?

Mi lett a Grace Klinika korán kiírt alapszereplőivel?

A Grace klinika azon szereplőit vesszük elő, akik már az első évadban is szerepeltek, de túl korán kiírták őket a sorozatból.

Shonda Rhimes első óriási sikere a már – mai viszonylatban – rekord ideje, 15 éve futó sorozat a Grey’s Anatomy, azaz A Grace Klinika. Nálunk 2006-ban debütált, sok összetört szívű, magányos embernek nyújtott menedéket és kikapcsolódást remek szereplőivel és szívhez szóló történeteivel, na meg kiváló soundtrack-jével, amit pluszként szoktak a kritikusok is kiemelni (néha egy-egy epizód címe egy ismertebb zeneszámé volt). A sorozat, főleg a második és a harmadik évada alatt rengeteg díjat nyert, 2006-ban egy Golden Globe-jelölést a legjobb tévésorozatnak (dráma kategóriában) és két Emmy-jelölést ugyanebben a kategóriában 2006-ban és 2007-ben.

A Grace klinika

A Grace klinika (Fotó: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP)

Azonban a stábot sem kerülték el a konfliktusok. Néhány karakter távozásának inkább emberi, mintsem szakmai oka volt. De a főszereplő Meredith Grey-t alakító Ellen Pompeo is tavaly elárulta, rendkívül zavarta, hogy a sármos Derek Sheperd-et alakító társa, Patrick dempsey az első három évadban kétszer annyi pénzt kapott epizódonként, mint ő. Dempsey távozásának nem ez volt az oka, ő elég sokáig, a 11. évadig volt a sorozatban, távozásáról pedig annyit mondott, barátságban váltak el Shond Rhimes-szal és a stábbal, karaktere halála volt a sztorija logikus befejezése.

Dempsey-vel ellentétben nem mindenki távozott jó szájízzel. És akad ilyen azok között is, akik a galériánkban szerepelnek. Ők azok, akik már az induláskor kulcsszereplők volták, ám hamar távoztak a sorozatból:

George O’Malley – T.R. Knight

A George-ot alakító színész az ötödik évadban távozott, a sorozatban megszokott, drámai módon. Elütötte egy busz, miközben segíteni akart egy fiatal lánynak. Sokáig még kollégái sem tudták, hogy ő a sérült, teste annyira roncsolódott az ütközésben. T.R. Knight távozásának okáról azt mondta, hogy nem értettek egyet bizonyos dolgokban Shonda Rhimes-szal, és nem csak a karakterét illetően. De a színésznek a Preston dokit alakító Isaiah Washingtonnal is volt konfliktusa. A sajtó megszellőztette, hogy Washington „b.zeránsnak” nevezte a meleg színészt egy veszekedés közben. T.R. Knight szerint Shonda Rhimes ezt a helyzetet sem kezelte jól és állítása szerint egyáltalán nem bíztatta, hogy coming outoljon, pedig ő szeretett volna. T.R. Knight nem sokkal távozása után ismerte meg férjét, és jelenleg a Hulun futó, The Bravest Knight-ban játszik. Emellett a Broadway színpadán is feltűnik, de a Picasso életéről szóló National Geographic filmben is szerepelt.

George O'Malley - T.R. Knight - a George-ot alakító színész az ötödik évadban távozott, a sorozathoz szokásos, drámai módon. Elütötte egy busz, miközben segíteni akart egy fiatal lánynak. Sokáig még kollégái sem tudták, hogy ő a sérült, teste annyira roncsolódott az ütközésben. T.R. Knight távozásának okáról azt mondta, hogy nem értettek egyet bizonyos dolgokban Shonda Rhimes-szal, és nem csak a karakterét illetően. De a színésznek a Preston dokit alakító Isaiah Washingtonnal is volt konfliktusa. A sajtó megszellőztette, hogy Washington „b.zeránsnak" nevezte a meleg színészt egy veszekedés közben. T.R. Knight szerint Shonda Rhimes ezt a helyzetet sem kezelte jól és állítása szerint egyáltalán nem bíztatta, hogy coming outoljon, pedig ő szeretett volna. T.R. Knight nem sokkal távozása után ismerte meg férjét, és jelenleg a Hulun futó, The Bravest Knightban játszik. Emellett a Broadway színpadán is feltűnik, de a Picasso életéről szóló National Geographic filmben is volt.

George O’Malley – T.R. Knight (Fotó: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP és FRAZER HARRISON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP)

Preston Burke – Isaiah Washington

Az 56 éves színész Cristina Yang nagy szerelmét, a szívsebész Preston Burke-öt alakította elég rövid ideig. Már a harmadik évadban távoznia kellett, miután a már említett, homofób megjegyzést tette (addigra már nem is egyszer) kollégájára, T.R Knightra. Kirúgása után a színész Larry Kingnek azt mondta, hogy sohasem T.R. személyének szólt a káromkodás és semmiféle homofóbia nem lakozik benne. Washington egyszer vissza is tért egy epizód erejéig a sorozatba, mikor éppen a Cristinát alakító Sandra Oh-t készültek kiírni 10 év után a sorozatból. Washington a nagy sikerű science fictionben, a The 100-ban tűnt fel azóta. Nős, három gyereke van és egy önéletrajzi könyvet is írt A Man from Another Land címmel. 

Preston Burke - Isaiah Washington

Preston Burke – Isaiah Washington (Fotó: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP és ALBERTO E. RODRIGUEZ / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP)

Izzie Stevens – Katherine Heigl

Izzie igazi közönségkedvenc volt, valószínűleg ez volt az oka annak, hogy a karaktert alakító Katherine Heigl még több sikerre vágyott. Izzie a hatodik évadban távozott, miután megküzdött a rákkal, de azt túlélte. Mégis lelépett, otthagyva barátait és az akkor férjét, Alex Karevet. Heigl már a sorozat alatt kapott hollywood-i szerepet, a Felkoppintva romkom sok pénzt és újabb elismerést hozott neki. Ő volt az, aki meg is nyerte a Grey’s-ben nyújtott alakításáért a Emmy-díjat a legjobb női mellékszereplőnek. Heigl állítólag vérig sértette a Rhimes-t, amikor a következő Emmy-jelölését visszavonatta, mondva: nem hiszi, hogy elég izgalmas története volt a karakterének egy ilyen jelöléshez. Heiglt kiírták a sorozatból, de utána számos romkomban szerepelt, mint az Ilyen az élet és a Csúf igazság, amikkel viszont csak a szokásos szerepet hozta, kritikai elismerést már nem kapott. Josh Kelley énekes felesége, együtt nevelik három gyereküket, két kislányukat örökbefogadták, egyiküket Dél-Koreából. 

Izzie Stevens - Katherine Heigl

Izzie Stevens – Katherine Heigl (Fotó: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP és Michael loccisano / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

(Kiemelt kép: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP)

Itt olvashatsz még több infót a sorozatról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top