Jaksity Kata: “Egyedül is boldog vagyok a három gyerekemmel!”

Görgényi Gabriella | 2020. Július 09.
Bár egyedül neveli három gyerekét, mégsem panaszkodik soha. Nagyon jól érzi magát ebben a helyzetben, és nem is akar változtatni. Jaksity Kata családjáról, munkájáról és jövőjéről mesélt az nlc-nek.

Milyen volt a karantén a három gyerekkel otthon?

Az egyik legcsodálatosabb időszakunk volt. Akkor tényleg nem dolgoztam, csakis velük foglalkoztam, át tudtam magam adni teljesen nekik. Sütöttem, főztem, sokat játszottunk, este még moziztunk is a tévé előtt. Nagyon élveztük mindannyian.

A gyerekeid jó testvérek?

Amióta Jázmin megszületett azóta gyökeresen megváltozott minden. Annak idején, Ábel nagyon anyás volt és érzékeny. Hét éves korában érkezett a kisöccse, ami teljesen megváltoztatta az életét. Nehezen tudta elfogadni, hogy más is van körülötte, és hogy osztoznia kell valakivel Anyán. Rengeteget beszélgettem vele erről annak idején, és kellett az is a később kialakult jó kapcsolathoz, hogy a második gyermekem, Bende nagyon elfogadó volt. Így évek alatt sokat formálódtak egymáshoz csiszolódtak. Igazából akkor lettek nagyon jó testvérek, amikor hat éve a kishúguk megérkezett. Nagyon szeretik egymást, összetartanak, és persze mindketten nagyon élvezik, hogy van egy kis tesójuk, aki ráadásul lány. A tenyerükön hordozzák Jázmint.

Jaksity Kata és fia Ábel (Fotó: Schumy Csaba)

Ábel most már huszonkét éves, mi lesz belőle?

Egy ideig gyerekszínész volt, azt hittem ez lesz az útja. Sokat dolgozott Alföldi Robival, három színdarabjában is szerepelt, ám amikor Robinak lejárt a szerződése a Nemzeti Színháznál, akkor azt mondta, hogy nem szeretné folytatni a színészkedést, bár szinkronizálni még most is szokott néha. Aztán elkezdett youtube videókat készíteni, így ügyes lett vágóként, és operatőrként is, sok riportot készítettünk már együtt is. Az egyetemen viszont management szakon tanul. Nagyon jó a kapcsolatunk, ő már kész felnőtt. Jázminnal nagyon felelősségteljes, sokszor jobban aggodalmaskodik miatta, mint én, nagyon félti a kis tesóját. Nemsokára szerintem kirepül a családi fészekből, amit nagyon fogok sajnálni, biztosan nehéz időszak lesz számomra.

Bende és Jázmin más beállítottságú?

Mindegyik gyerekben van egyfajta művészi adottság. Bende tizenöt éves, és kiskora óta iszonyatosan jól rajzol. Egy képzőművész barátnőm fedezte fel egészen pici korában, hogy isteni tehetsége van. Segítettem őt ezért mindenben, hogy azt csinálja, amit szeret. Szabadon alkothatott, járt festőművész tanfolyamra is. Amikor megtudta, hogy létezik olyan középiskola, ahol rajzolhat, akkor a fejébe vette, hogy oda fog járni. Céltudatosan készült már egy évvel ezelőtt a felvételire, folyamatosan rajzolt, festett az egész nyári szünet alatt. Fel is vették, így teljesült az álma, szeptembertől a Kisképzőben, azaz a Képző-és Iparművészeti Szakgimnáziumban kezdheti a tanévet. Nemrég a műsorom logóját is ő tervezte, nagyon büszke vagyok rá. Nagyon tehetségesnek tartom. Jázmin szintén művész lélek, de még nem tudom, mi lesz belőle. Mostanában sokat hallom, hogy színésznő akar lenni, de a modell szakmában is gondolkodik. Szeret énekelni, a tánc is közel áll hozzá.

Nem féltenéd őt a modell szakma árnyoldalától?

Nem, hiszen én is modellkedtem és nagyon jót tett nekem. Inkább az utazgatásoktól félteném és nem attól, hogy esetleg rossz társaságba keveredik. Bízom benne, hogy jó nevelést, jó értékrendet adunk neki, és ott lennék mellette, amennyire csak lehet. Sok modell már egészen fiatalon bejárja a világot, és hamar fel kell nőniük a feladathoz.

Jaksity Kata a hatéves lányával, Jázminnal

Milyen anya-lánya programot csináltatok a karantén alatt?

Nagyon sokat alkottunk. Nem tudtam elég dobozt, kartont, papírt és ragasztót beszerezni, úgy belendült Jázmin. Megtanítottam biciklizni, görkorcsolyázni, szerveztünk csajos mozi délutánokat vagy épp szépségszalont csináltunk. Fodrászkodás és masszázs. Nemrég elvégeztem ugyanis egy masszázstanfolyamot és rajta is gyakoroltam, ő meg elleste tőlem. Sokszor a pakolásokat is házilag készítem. Szeretünk együtt pepecselni, és mindig figyeli a sminkelésemet is. Elmagyaráztam neki, hogy ő még kicsi az arcfestéshez, még nem kell ilyesmit csinálnia, mert gyönyörű a bőre. A körmét is akkor szoktuk csak kifesteni, ha valamilyen ünnep van. Épp a napokban ünnepeljük a szülinapját, ezért már készül rá, hogy milyen színnel fessük ki. Ezen kívül együtt sütöttünk és főztünk. Isteni kovászos kenyeret készítettünk, valamint kifliket reggelire.

Hogyan étkezel? Mennyire figyelsz az alakodra?

Mindent eszem, csak módjával. Az otthonlét alatt viszont felszaladtak a kilók, ezért mostanában diétázni kezdtem. Este hat után nem eszem és amennyire lehet, száműzöm a cukros ételeket. Több salátát eszem és sok gyümölcsöt, zöldséget. A testedzésre is figyelek. Heti kétszer-háromszor tornázok, próbálok jó kondit tartani. A gyerekeim miatt sem hagyhatom el magam, egészségesnek és fittnek kell lennem. Nekem a karantén kedvezett, mert otthon tudtam mozogni, nem kellett elmennem sehová, ezért sokkal rendszeresebben tudtam csinálni. Ráadásul a barátnőm tartott a barátoknak online edzést. Szeretem az online dolgokat, jó, hogy nem kell azért kimozduljak, mert edzeni akarok.

Elkezdtél online interjúkat készíteni. Mi motivált?

Régóta készültem arra, hogy olyan dolgot találjak ki, amit otthonról is tudok végezni. Szeretek otthon lenni, így a gyerekeimmel is több időt tölthetek. Eddig azt hittem, hogy szükség van arra, hogy egy tévénél legyek és kell a pompa mindenkinek. Most már tudom, hogy sokkal fontosabb a jó téma és talán az a stílus, ahogy én beszélgetek, odafigyeléssel, empátiával. Ezért is jött az ötlet, hogy saját műsorom legyen. Jaksity Kata Talks néven indítottam el a beszélgetős műsoromat az interneten, amiben olyan kérdésekről is beszélgethetek, amelyek nincsenek benne a média fő sodrában. Ezen kívül a Felelősen magadért egyesületemnek is készítek folyamatosan interjúkat, nőgyógyászokkal lehet egyeztetni, beszélgetni online. Nagyon sikeres lett a karantén alatt ez a műsor, rengetegen nézik és kérdeznek a szakértőinktől. A Business Café műsoromban pedig a Menedszerszövetség megbízásából női felsővezetőkkel beszélgetek fontos társadalmi kérdésekről.

Akkor ebben megtaláltad önmagadat?

Abszolút. Épp a karantén előtt készítettem el a CV-met azzal, hogy bejelentkezzek állásinterjúkra, de azt láttam, hogy az én végzettségemmel, tapasztalatommal legalább 9-10 órás munkát kellene napi szinten végezzek, ami nekem kivitelezhetetlen a gyerekeim mellett. Rájöttem, hogy szeretem a home office-t és jól is érzem magam benne. De korábban nem voltak nyitottak az emberek a digitális világra. Most viszont minden megváltozott. Örülök, hogy a magam ura lettem és azt csinálhatom otthonról, amit szeretek.

Nem hiányzik az életedből egy társ?

Rengetegen kérdezik ezt tőlem. Azt hiszem, először az embernek magával kell rendben lennie, és lelkileg kell összeszednie magát ahhoz, hogy befogadhasson egy társat. Persze nekem is jó lenne valakivel megbeszélni este a dolgaimat, de most tökéletesen elégedett vagyok egyedül is. Jól érzem magam a bőrömben, és csak ez számít. Megvan a szép kis életünk a három gyermekemmel, tökéletesen boldog vagyok így.

Jaksity Kata a 2019-es Story díjátadó gálán (Fotó: Schumy Csaba)

Két év múlva ötven leszel, frusztrál a korod?

Ijesztő ez a szám, igen. De nem félek az öregedéstől, nem is nagyon akarok szépészeti műtétet csináltatni. Ami inkább aggaszt, hogy közelebb kerülök az elmenetelhez, és én szeretek élni, szeretem az életemet. A gyerekeimet csodálom, ahogy nőnek és nemsokára kirepülnek. Két fiammal szerintem mázlista vagyok, hiszen a tenyerükön hordoznak nap, mint nap. Egyébként nem zavar a korom, nem is foglalkozom vele, nem is érzem magam ennyinek.

Úgy tudom, vizsgára készülsz. Hogy fér bele a tanulás is az életedbe?

A tanulás számomra szuper dolog, teljesen feldob, ha új dolgokkal bővíthetem a tudástáramat. A Yale Egyetem egyik kurzusát végzem és nagyon sokat adott nekem. Épp most adom le a szakdolgozatomat, remélem sikerül majd a vizsgám is. Ez lesz a másik irány, amiben szeretnék továbbhaladni: a well-being, vagyis jól-lét.

Jaksity Kata mindig optimistán tekintett a jövőbe: 

Exit mobile version