Sztárok

Elizabeth Taylor legnagyobb szerelme az ékszerkollekciója volt

Nyolcszor ment férjhez, imádott és tudott is élni, rajongott a munkájáért, mégis a legnagyobb szerelme az ékszerkollekciója volt, mely szakértők szerint úgy 150 millió dollárt ért. Liz Taylor ma lenne 86 éves, életét az ékszerei fényében idézzük fel.

Elizabeth Taylor híres volt a férfiakhoz és az ékszerekhez fűződő kapcsolatáról. Utóbbiakért nagyon ritkán fizetett, többnyire férfiaktól kapta őket, így a legtöbb darab értékét a hozzá kapcsolódó emlékek adják.

Eljegyzési gyűrű az első vőlegényétől

Bill Pawley volt Elizabeth Taylor első nagy szerelme, ám csak az eljegyzésig jutottak, mivel a Pawley család nem engedte, hogy fiuk színésznőt vegyen feleségül. Taylor a fiatalember helyett végül másik szerelmét, a színi pályát választotta, de a gyűrűt megtartotta – ez volt az első darabja későbbi hatalmas ékszergyűjteményének.

Cartier gyémánt nyaklánc

Az ékszert 1957-ben harmadik férjétől, Mike Toddtól kapta. „Sosem felejtem el azt a napot – mesélte Taylor. – A medencében úsztam, és még ki sem jöttem a vízből, amikor Mike egy vörös dobozban átadta a nyakéket. Szóhoz sem jutottam, erre rám aggatott két gyémánt fülbevalót, és ezt követte egy karkötő. Nem volt tükör a közelben, így a medence vizében néztem meg, hogy áll rajtam. Tökéletes nyári nap volt, és egy tökéletes szerelem!

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

Gyémánt tiara

Ezt is Mike Toddtól kapta. „Mike ezekkel a szavakkal nyújtotta át a tiarát: te vagy az én királynőm, ez illik hozzád – emlékezett vissza Taylor. – Először az Oscar-díjkiosztóra vettem fel. Tökéletes éjszaka volt: Mike filmje, a 80 nap alatt a Föld körül megnyerte a legjobb film díját. A tiarám akkoriban még nem volt divatos, de hordtam, mert Mike volt az én királyom.

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

Kristály- és gyémántliliomok

A Kleopátra című film forgatásán 1963-ban a színésznő annyira elbűvölte partnerét, Rex Harrisont, hogy kristály- és gyémántliliomokat kapott tőle. Taylor azonban akkor már Burtonbe volt szerelmes, és a drága ajándék ellenére kikosarazta a férfit – az ékszereket persze megtartotta.

Krupp gyémánt

Ötödik férje, Richard Burton 1968-ban vette meg a 33,19 karátos pazar gyémántot, melyet annak idején még a dúsgazdag német acélmágnás, Alfred Krupp vásárolt a feleségének. Liz pedig gyűrűbe foglaltatta a különleges követ, és szinte mindennap viselte. Akkor is az ujján volt, amikor megrajzolták figuráját a Simpson család című rajzfilmbe.

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

Taylor-Burton gyémánt

Szintén Richard Burton lepte meg a később híressé vált 69,42 karátos gyémánttal. A színésznek az első árverésen nem is sikerült megszereznie, mert a Cartier ékszerház többet kínált érte, ám Burton nem nyugodott, amíg végül az övé nem lett. Taylor először a Grace Kelly 40. születésnapjára rendezett partin viselte Monacóban.

Taj Mahal gyémánt

Liz Taylor Budapesten ünnepelte 40. születésnapját, Burton ugyanis akkor a magyar fővárosban forgatott. Olyan hírességek jöttek el a partira 1972-ben, mint Grace monacói hercegnő. Burton ez alkalomból lepte meg a Taj Mahal nevű, szív alakú gyémánttal, melynek mindkét oldalát arab felirat díszíti, és eredetileg annak az indiai hercegnének a tulajdona volt, akinek emlékére a Taj Mahal épült. „Valójában magát a Taj Mahalt akartam megvenni Liznek, de túl sokba került volna az ideszállítása” – viccelődött Burton Budapesten.

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

Bulgari zafír nyakék

Erről a nyakláncról mindig az Európában töltött évek jutottak Taylornak eszébe, ahol a 321 karátos zafír ékszert ajándékba kapta. „A férjem, Richard mindig azzal gúnyolt, hogy az egyetlen olasz szó, amit ismerek, az a Bulgari – mondta Taylor. – Tökéletesen igaz, de nekem ennyi elég is volt.”

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

Százszorszép nyaklánc

Egy díjátadóra Taylor egy fehér és sárga gyémánt százszorszépeket ábrázoló nyakláncot kölcsönzött a Van Cleef & Arpel ékszerházból, mert gyönyörűen illett a sárga Valentino ruhájához. Aznap este minden tökéletesen sikerült, ezért Taylor úgy érezte, a nyaklánc szerencsét hoz neki, és megvette.

Igazgyöngy gyűrű

2007-ben, a Las Vegasban tartott 75. születésnapján is ezt a káprázatos gyűrűt viselte. De nem ez volt az egyetlen igazgyöngy a birtokában. Talán még e gyűrűnél is híresebb volt a La Peregrina nevű gyöngy, amely ötszáz éve Boleyn Anna angol királynét, majd Tudor Máriát díszítette. A színésznő halálra rémült, amikor egyszer a kutyája rágcsálni kezdte, és kis híján lenyelte.

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top