Se veled, se nélküled
Maureen Cox szinte minden Beatles koncerten ott volt, amit a Cavern Clubban adott a banda. A fodrászként dolgozó nőt, aztán egy nap észrevette Ringo Starr is, és az egyik fellépés után randira hívta. 1965-ben a világsztár zenész megkérte Maureen kezét, alig néhány nappal azután, hogy rájöttek: a nő gyereket vár. Tíz évig voltak együtt, ez idő alatt három gyerekük is született.
A Beatles feloszlása azonban az ő házasságukra is rossz hatással volt. Ringo rendszeresen félrelépett, függőségeivel is folyamatosan harcolt, ez végérvényesen megpecsételte a házassága sorsát. Maureen is más férfi karjában próbált vigasztalódni, egyes hírek szerint ez a férfi George Harrison volt. Végül akkor adták be a válópert, amikor Ringo Starr félrelépett Nancy Lee Andrews modellel. Maureen annyira depressziós volt a válás után, hogy megpróbálta eldobni az életét. Az asszony 1994-ben halt meg leukémiában,a kórházban ott volt mellette egykori férje is.
24 karátos találkozás
Az ékszertervező Jennifer Meyer 2003-ban a Vágta című film forgatásán találkozott Tobey Maguire-rel, akinek mellesleg hatalmas rajongója is volt. Az interjúk szerint ez bizony szerelem volt első látásra, három évvel később már az első gyerekük születését ünnepelte a pár, 2007-ben pedig az igent is kimondták. A házasságot a második gyerekkel próbálták megmenteni, ám mindketten rájöttek, hogy ami tíz évvel korábban még működött, az ma már egy halott szerelem. 2017-ben mondták ki a válásukat. Állítólag a barátság megmaradt köztük.
Szerelem a koncerten
Gáspár Laci harmadik feleségét, Nikit, egy koncerten ismerte meg. Akkoriban éppen mélyponton volt, amiért zátonyra futott a korábbi kapcsolata, és egyik fellépésről a másik rohant. Az egyik koncertjén azonban azonnal megakadt a a szeme egy gyönyörű lányon, ő volt Niki.
„Emlékszem, a közönség soraiban állt, a tekintetünk találkozott. Az előadás után néhány rajongóm autogramra várt a kijáratnál, Niki is köztük volt. Megkértem, maradjon még egy kicsit, mert meg szeretném ismerni. Később direkt ugyanabba az edzőterembe mentem, ahová ő is járt, hogy minél többször láthassam, és beszélgethessek vele” – ezt mesélte a megismerkedésükről Laci a Meglepetésnek. Ma már tudjuk, hogy ez a koncert bizonyos szerelmet, házasságot és közös gyereket hozott a párnak, akik a Nyerő Páros, majd a Maradj haza magadnak! forgatásán betekintést engedtek az életükbe.
Rajongó és színész párosítás
Jöjjön egy újabb szerelmi történet az Egyesült Államokból. Alice Kim 19 éves volt, és egy étteremben dolgozott Los Angeles belvárosában, amikor egyik nap, a kedvenc színésze, Nicolas Cage besétált az üzletbe. Cage ebédelni indult, de szerelmet talált. Bár húsz évvel idősebb volt a lánynál, imponált neki a nő rajongása. Így esett, hogy a színész randizni hívta a pincérnőt, akivel 2004-ben házasodtak össze, és Alice hamar várandós is lett. Ám a nagy rajongás, és a nagy szerelem nem tartott sokáig. Két évvel később már el is váltak.
Gyanta helyett randizás
A 90-es évek közepén Patrick Dempsey színész időpontot kért egy Los Angeles környékén található szépségszalonba. Itt dolgozott Jillian Fink kozmetikus-sminkmester is, aki nagyon megörült, amikor meglátta a kedvenc színésze nevét az előjegyzési naplóban. Ám Jillian sokáig azt hitte, hogy csak a kollégái ugratják, így igazán meglepődött, amikor Dempsey valóban megjelent a kezelés időpontjában. Hamar vad flörtölésbe kezdtek, és az első randira sem kellett sokat várni. 1999-ben házasodtak össze, és három gyerekük született. Ám a Grace klinika sikerei alatt elhidegültek egymástól, és 2015-ben az asszony beadta a bíróságra a válóperes iratokat. A színész azonban foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy megmentsék a házasságukat, és szerencsére ez sikerült is nekik, a válópert is lefújták. „A pároknak meg kell tanulniuk beszélgetni, kommunikálni és nyitottnak lenni. Nem szabad ellustulni a házasságban. És a sok szex is segít” – mondta Dempsey egy interjúban.
Szerelem a versenyzővel
Hogy Gyuricza Dóri a Konyhafőnök műsornak, vagy Rácz Jenő séfnek volt nagyobb rajongója a forgatások előtt, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy a felvételek után, már Jenőt imádta. Gyuricza a Konyhafőnök – Visszavágóban az elődöntőkig jutott, és bár nem lett győztes, de egy szívet azért sikerült meghódítania.
„Amikor Dóri besétált a stúdióba, egyből szimpatikus volt, és természetesen azt is láttam, mennyire csinos. Ennek ellenére sokáig nem kezeltem másként. (…) Minden versenynap végén átbeszéltem a versenyzőkkel, hogy mi történt, miben voltak jók, miben hibáztak, majd a végén öleléssel váltunk el. Egyszer csak azt vettem észre, hogy őt jobb megölelni, mint a többieket. Egy idő után pedig már csak azt vártam, hogy megölelhessem, és ezt ő is észrevette, sőt, ő is így érezte” – magyarázta később Rácz Jenő, aki csak a versenyző kiesése után hívta el Dórit randira.
Munka, rajongás, szakítás
Ugyan már vége, de bizony Jolly és Suzy házassága is nagy rajongással indult még 2006-ban. Suzy kezdetben „csak” táncoslány volt a Románcokban, ám később Jolly mellett énekelt is. Ám nem egyszerűen munka hozta őket össze, hanem az egymás tehetsége iránti rajongásuk is.
„Megláttam Suzyt a színpadon, és hát nekem, aki nagyon szereti a nőket, egyből megtetszett. Mondtam is, hogy nekem ez a lány kell… Ráadásul az ilyen Playmate-lányok, mint ő, nem nagyon szeretik a mulatószenét, de Suzy imádja” – mondta még korábban Jolly az RTL-nek. De Suzy is nagyon rajongója volt egykori párjának. „Zeneileg, kinézetileg és emberileg is nagyon megtetszett nekem Jolly. Pont hozzám van teremtve”- ecsetelte a nő akkor. Ma már tudjuk, hogy nem egymásnak lettek teremtve.
Két híresség is rajonghat egymásért
Gwyneth Paltrow nem egy félős nő, az már biztos. Két Coldplay koncertet is végigtáncolt, majd a második után megszerezte a frontember, Chris Martin számát, és felhívta, hogy hangot adjon rajongásának. Persze, csak a banda zenéjét éltette, ám Chris azonnal randira hívta az Oscar-díjas színésznőt. 2003-ban össze is házasodtak, s két csodaszép gyermekük született. Valami azonban kihűlt, mert 2016-ban a válás mellett döntöttek. Martin azóta, a Szürke ötven árnyalata filmek főszereplőjével jár, Paltrow pedig tavaly mondta ki az igent új párjának.
Szerelem a bárpultban
2003-ban Matt Damon a Túl közeli rokont forgatta, amikor nagy változás állt be az életében. „Amikor befejeztük a forgatást Hawaii-n, akkor kezdődtek a munkálatok Miamiban. Igazából soha nem mozdultam ki korábban ebben a városban, szóval egyik este, a forgatás után, néhány srác azt mondta a stábból, hogy elmennek meginni pár sört, akarok-e velük menni? Azt válaszoltam, nem igazán van hozzá kedvem, de szinte szó szerint magukkal rángattak”- emlékezett vissza a színész erre az időszakra egy amerikai tévéműsorban. A csapat végül egy helyi bárban kötött ki. Itt dolgozott ekkoriban Luciana Barroso is, aki nagyon kedvelte Damon filmjeit.
„Emlékszem, hogy tele volt a bár, de én a tömegen keresztül is megláttam Lucianát, és nem tudtam másra figyelni. Azóta sem tudok”– mesélte a nagy találkozásról Damon, akit hamar felismertek a rajongók és egy ponton sok volt ez számára. Azt már Luciana első és egyetlen interjújából tudjuk, hogy a nő bújtatta el a színészt a bárpult mögött. Ott sörözött a legnagyobb nyugalomban egyedül, amíg Barroso kiszolgálta a vendégeket.
„Egy ponton mondtam neki, ha a pult mögött akar gubbasztani, hát legyen, viszont ne csak üljön ott, hanem dolgozzon is. Mivel Matt korábban alakított már pultost az egyik filmjében, hamar belejött a munkába. Rengeteg borravalót gyűjtött nekem aznap este”- mondta az ausztrál Vouge magazinnak Barroso. Amikor megismerkedtek, a nőnek már volt egy kislánya, akit egyedül nevelt.
„Matt többször próbált elhívni, hogy menjek el vele, és a kollégáival meginni valamit, de én azt mondtam, hogy egyedülálló anya vagyok, akit vár otthon a gyereke, nem fogok kocsmákba menni. Ám őt ez nem riasztotta el, azt mondta, hogy ez az egyik olyan dolog, amit annyira szeret bennem, hogy anya vagyok és ez a prioritásom. Néhány srácnak talán bonyolult lett volna ez a helyzet, de neki nem volt az.”
Két évvel az első találkozás után Damon eljegyezte az asszonyt, majd három hónappal azután egy visszafogott ceremónián, a New York-i városházán összeházasodtak. Három közös lányuk van, de Damon sajátjaként neveli, Barroso korábbi házasságából született lányát is. „Hogy mi a házasságunk titka? Nos, én egy civil nőt vettem feleségül. Hétköznapi életünk van, nincsenek benne botrányok, és ezért nem is tudnak botrányokról írni a lapok. Az, hogy összekötöttem az életemet Lucianával a lehető legjobb döntés volt, amit valaha meghoztam”- fogalmazott Damon.
Sztárok, akik…:
- Sztárok, akik ismerik a szegénységet
- Hírességek, akik nem piszkafákkal élnek együtt
- Sztárok, akik sérült gyereket nevelnek