Charlie a raktárkoncertekről: “Ha nem kapunk pénzt, kaját se tudunk venni”

nlc | 2020. Augusztus 26.
Charlie is elfogadta az állam támogatását, hogy túlélje a járványidőszakot.

Az idei nyár tervezett, a koronavírus miatt mégis elmaradó fesztiválprogramjai alapján állították össze azoknak a magyar zenekaroknak a listáját, akiknek az állam a túlélését raktárkoncertek finanszírozásával támogatja a járványhelyzetben.  A zenekarok kiválasztásához a 13 idei elmaradó fesztivál tervezett programját vették alapul, a zenészek 5,3 milliárd forintos segélycsomagból részesülnek.  Charlie is köztük van, aki pénteken adja pályafutása első raktárkoncertjét – az ezzel kapcsolatos érzéseit a Blikk olvasóival osztotta meg.

Horváth Károly (művésznevén Charlie) Liszt Ferenc-díjas énekes, trombitás.MTVA Fotó: Zih Zsolt

A raktárkoncert azt jelenti, hogy a zenekarok “raktár-típusú” helyszíneken veszik majd fel a zenét, azután pedig az Antenna Hungária segítségével fogják streamelni az előadást, amelyen nem lehetnek ott élőben a rajongók. Charlie a Blikknek elmondta, nem ismeretlen számára a helyzet, hiszen ötven évvel ezelőtt a dubaji Ambassador hotel alkalmazásában állt, amikor a Rockefeller család egy egész napra kibérelte a szállodát. Így aznap este csak hárman voltak a hatalmas étteremben, akiknek előadott. 

Tudni akartam, képes vagyok-e úgy teljesíteni, mintha telt ház előtt lépnék színpadra, és hamar rájöttem, máshogy nem is tudok muzsikálni.

-idézi a lap az előadót, aki egyáltalán nem tart a raktárkoncerttől. 

Charlie sokat gondolkodott rajta, elfogadja-e a lehetőséget, de arra jutott, hogy megérdemlik a pénzt. “Mi ebből élünk, és ha nem kapunk pénzt, kaját se tudunk venni” – mondta el a Blikknek a zenész, aki lélekben már az április harmadikai Aréna-koncertre készül, mert ilyenre még nem volt példa, hogy egymás után áll színpadra a Charlie Band és a Tátrai Band.

Még több a témában

Exit mobile version