nlc.hu
Sztárok

Fördős Zé és barátnője, Sári friss közös fotója

Ritka, amikor Fördős Zé a barátnőjével, Sárival közös képet oszt meg

Nem szeret a magánéletéről mesélni Fördős Zé, aki csak nagyon ritkán tesz kivételt, az pedig még kevesebb alkalommal fordult elő, hogy Sárival közös képet mutatott.

Tavaly nyáron mutatott először Sárival közös képet Fördős Zé, akiről már azt megelőzően egyszer mesélt. Akkor kiderült, hogy A Konyhafőnök zsűritagja egy bográcsos versenyen ismerkedtek meg a párjával. 

„Mielőtt bárki azt hinné, Sári nem a versenyzők között volt, a szervezők által ismertem meg. Ahogy bemutattak minket egymásnak, nagyon szimpatikus volt, úgyhogy elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy ő is szeret túrázni, így még inkább érdekes lett számomra. Amikor először megpróbáltam elhívni egy randira, azt mondta, ha gondolom, megtalálom aznap este az egyik közeli hegy tetején. Nagy feladat volt, de végül rábukkantam” – hangzott el az interjúban, és mint kiderült,  Sárit elsősorban a nagy korkülönbség tartotta vissza, mivel 17 évvel fiatalabb a gasztrobloggernél

Az első közös kép: Fördős Zé és Kiszel Sári

Az első közös kép: Fördős Zé és Sári (Fotó: Instagram)

„A mi családunkban nem okozott nagy megdöbbenést, de Sári szüleinek az első pillanatban azért voltak kétségeik. Hiszen melyik huszonéves lány édesapja nem furcsállja, amikor a szeme fénye egy negyven feletti férfit választ társául…”

Az első közös kép óta eltelt több mint egy év, de azóta sem nagyon szerepelt Zé a párjával közösen, és ahogy mondta, ez tudatos döntés, noha nehéz megállni, hogy ne kürtölje szét a boldogságát. Az egy-egy apró kis történetből az kiderült, hogy mindketten szeretik a kalandokat és a természetet, na meg a közös utazásokat. Az első évforduló előtt kettesben utaztak például Srí Lankára, ahol a szörfözésbe mindketten beleszerettek. A Konyhafőnök zsűritagja nem tartja magát romantikus alkatnak, de a jelek szerint a párja érti az ő szeretetnyelvét. 

“Nem szoktam fejben tartani a dátumokat, ebben tényleg nem vagyok túl romantikus alkat. Cserébe viszont elviszem a szerelmemet a világ végére túrázni a vulkánok közé. Ilyen előbb történik meg, mint hogy beállítsak egy nagy virágcsokorral…” 

A legutóbbi közös kirándulásukról ezt a képsort osztotta meg Fördős Zé: 

Fördős Zé családi pillanatai: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top