Sztárok

A szépség kortalan (x)

Az igényes, ápolt külső, a szépség megőrzése mindig is fontos volt a nők számára. Minden korszaknak megvoltak a szépségtrükkjei, hogy a hölgyek megőrizhessék fiatalos lendületüket, hamvas arcbőrüket. A cél érdekében szinte bármit kipróbáltak. Rózsavíz, szamártej, fehérbor, méz, de még nyers hús is szerepelt a palettán, később pedig a szépségipar innovációi kerültek előtérbe.

A szépség kortalan (x)
A hetvenes években Jean-Noël Thorel francia gyógyszerész-biológus alapjaiban szakított a szépségiparban addig uralkodó nézetekkel. Tudományos kutatásai eredményeként kijelentette, hogy bőrünknek meg kell tanulnia, miként működjön megfelelően, ahelyett, hogy mindenféle készítményekkel túlkezelnénk.

Avantgárd tudós az esztétika szolgálatában

Thorel nézetei hamar elismerésre tettek szert, hiszen a bőr saját ökoszisztémájára épített értékrendszer eredetisége és egyedisége látványos eredményekkel szolgált a fiatalos lendületüket megőrizni kívánó hölgyek körében.

Az avantgárd feltalálóként is aposztrofált Thorel az esztétika szolgálatába helyezett filozófiáját az Institute Esthederm megalapításával helyezte megingathatatlan alapokra, és az intézet immár több mint negyven éve meghatározó és vezető szereplője nemcsak Franciaország, de a nagyvilág szépségiparának, hiszen mintegy száz országban bizonyítja nap mint nap hölgyek sugárzóan fiatalos és energikus arcán hatékonyságát.

Az Esthederm mára olyan márkává vált, amely segít a nőknek tudatosan megküzdeni a bőröregedés jeleivel és tüneteivel, megbízható társ bőrük fiatalságának megőrzésében.

A szépség kortalan (x)
Világszerte elismerik az intézet azon, Jean-Noël Thorel szellemiségén alapuló törekvését, hogy kutató-fejlesztő tevékenységét minden esetben a humán egészségügyi szektor több területére kiterjesztve végzi, létrehozva a szépség, egészség és jólét egyensúlyát.

Az Institute Esthederm munkásságának középpontjában mindig azon nők álltak és állnak, akik biztonságosan kívánnak tenni bőrük egészségének, rugalmasságának és szépségének megőrzéséért.
Laboratóriumának kiváló tudósai és elhivatott munkatársai az ökobiológiát állítják az esztétika szolgálatába, így a kíméletes és természetes regenerálás kerül előtérbe valamennyi termék megalkotásakor.

Az eredeti szépség megőrzése érdekében az Esthederm készítmények megőrzik a bőr egészségét, folyamatos védelmet nyújtanak az öregedés ellen, optimalizálják a sejtek anyagcseréjét, és erősítik a bőr környezeti stresszel szembeni védekezőképességét.

A szépség kortalan (x)
Az intézet világszerte egyedülálló szabadalmai, mint többek között a Cellular Water – mely optimalizálja a sejtek anyagcseréjét és a bőrápolás hatékonyságát, vagy a Time Control System – amely fenntartja a fiatal sejtek energiahatékonyságát és küzd az oxidációs stressz ellen, ezzel lassítva az öregedés folyamatát.

A sejtszintű támogatás tehát lehetővé teszi a fiatalosság megőrzését, legyen szó bármilyen életkorról és bőrtípusról.

Bőrünk tükrözi azon alkotósejtek ezreit, amelyek védelemmel látják el a külső behatásokkal szemben. Minden egyes sejt magában hordoz olyan, az évezredek során kifejlődött képességeket, mint a környezethez való alkalmazkodás, azonban meg kell birkóznia az öregedés, a külső stresszfaktorok, valamint az életmód okozta nehézségekkel is.

A szépség kortalan (x)
Az Esthederm termékeit a napfény ihlette, azok a nők számára, akik a minőségi arcápolásra vágynak, és arra, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. A márka egyedülálló szakértelme megváltoztatja a bőr minőségét, és feltárja annak természetes szépségét. 

Az Esthedermmel bőrünk bármikor, bármely életkorban kihozhatja a legtöbbet a sejtjeiben lakozó erőből. Ez az új módszer, amellyel bőrünk napról napra megújíthatja magát, így tovább marad gyönyörű.

Az Esthederm termékeket keresd az alábbi patikákban:

• Unipatika Mammut

• Unipatika Westend

• Unipatika Corvin

• Unipatika Medicina, Budaörs Tesco

• BENU Csillag Patika, Rákóczi út 39.

• BENU Újbuda Center

• BENU Rózsakert Bevásárlóközpont

• BENU Gyógyszertár Sugár

• BENU Gyógyszertár, Shopmark

• Royal Patika, Erzsébet krt. 58.

• Budagyöngye Gyógyszertár, II.ker.

• Danubius Patika, XIII.ker

• Béke Patika, XIII.ker

• ALLEE Patika

• RC Gyógyszertár, Rózsadomb Center

• Szinvapark Patika, Miskolc

• Malom Gyógyszertár, Kecskemét, Malom Center

• Platán Gyógyszertár Nyíregyháza

webshop: https://www.esztetikusbor.hu/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top