nlc.hu
Sztárok

Covid és a sztárok

A Covid lehet az utolsó rúgás a sztárrendszerbe – A jövőben sztárok helyett már csak sztárocskák lesznek

A hollywoodi sztárrendszer utoljára a kilencvenes években világított teljes pompájában, azóta azonban annyi minden kezdte ki, hogy már az utolsókat rúgja. Kivégezni azonban nem sikerült mostanáig, ám a Covid könnyen megadhatja neki a végső döfést.

Egyre kevesebb olyan sztár van, akinek a neve már önmagában garancia a sikerre. A sztárrendszer csúcséveiben szinte mindegy volt a műfaj vagy a sztori, ha az adott A-kategóriás név volt a főszereplő, akkor dőltek a nézők a mozikba jegyet venni. Aztán jött az ezredforduló, és lassan, de biztosan az IP (intellectual property – szellemi termék) vette át az uralmat a szórakoztatóiparban. Sokkal fontosabb volt, hogy egy történet már eleve ismerős legyen valahonnan a nézőknek, mint az, hogy a főszerepeket a legnagyobb sztároknak adják.

Persze a változás csak lassan következett be. Sokáig a legtutibb recept az volt, ha az ismert történet mellé ismert arcot is csatoltak, vegyük csak A Da Vinci-kód párosítását Tom Hanks nevével. Egy idő után azonban annyira az ismerős cím vagy sztori számított, hogy Hollywoodban ráálltak arra, hogy a legnagyobb sikervárományos filmjeiket bízták rá teljesen ismeretlen színészekre. Ha A szürke ötven árnyalatát a kilencvenes években készítik el, nem létezik, hogy a két főszerepet két olyan, akkoriban még alig ismert színész kapja, mint Dakota Johnson és Jamie Dornan. A hasonlóan erotikus töltetű Elemi ösztönben is csak azért mutatkozhatott be az ismeretlen Sharon Stone, mert biztos pontnak ott volt mellette a régi hollywoodi ikon, Michael Douglas.

A szuperhősfilmek mindent bedarálnak

A sztárrendszer a legnagyobb pofont a Marvel- és a DC-filmek megerősödésével kapta. Ugyan ezek a filmek csináltak igazán nagy sztárt Robert Downey Jr.-ból vagy épp Christian Bale-ből, de hamar kiderült, hogy a legnagyobb sztárok nem ők, hanem a karaktereik. Egy stúdiónak már fontosabb maga Amerika Kapitány, Pókember, Farkas vagy Superman, mint az a színész, aki a bőrébe bújik. Részben ennek is köszönhető, hogy Pókember bőrébe két évtized leforgása alatt három színész (Tobey Maguire, Andrew Garfield és Tom Holland) bújt: a Sonynál ugyanis tudták, hogy a rajongók nem Maguire, Garfield vagy Holland, hanem Pókember miatt váltanak jegyet. Kiderült, hogy mindenki pótolható és mindenki lecserélhető. Persze vannak, akik kicsit nehezebben, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy Hugh Jackman után is lesz még Farkas, ahogy Robert Downey Jr. után is lesz még Vasember, még ha várnunk is kell még rá egy kicsit.

Pókember bőrébe két évtized leforgása alatt három színész bújt

Tobey Maguire, Tom Holland és Andrew Garfield a Pókember szerepében

Azonban a sztárrendszer mégsem halt meg teljesen. Tom Cruise még mindig rengeteg embert tudott a mozikba csábítani a teljesen agyament kaszkadőrmutatványaival, Leonardo DiCaprio képes volt kasszasikert csinálni egy filmből, ami nem szól másról, csak arról, ahogy megküzd az elemekkel, és hóban-fagyban küzd a túlélésért (A visszatérő), Jennifer Lawrence pedig egy-két év leforgása alatt lőtt ki tök ismeretlen színésznőből a sztárliga legmagasabb rétegeibe. A sztárrendszer már nem volt az igazi, és messze nem volt olyan hatékony, mint régen, de még működött. Aztán jött a Covid, hogy mindent felborítson.

A sztárság mérhető?

Honnan tudjuk, hogy valaki sztár? Elsősorban két mérőeszközünk volt ehhez. Az egyik az volt, hogy a moziban az ő főszereplésével készült filmek mennyi pénzt hoztak, a másik pedig az volt, hogy a tévésorozatát a csatornán mennyien nézték. Nos, 2020-ban eljutottunk oda, hogy a sztárság már borzasztó nehezen mérhető. A világ mozijainak jó része zárva van, és amik nyitva vannak, nagy filmek híján szenvednek a nézők hiányától. Aki az amerikai mozikban nagy volt, az általában világszinten is gigasztárrá válhatott, de most az amerikai mozikban egyetlen film sem tud nagyot szólni. Kérdés, hogy a mozik kibírják-e azt, ami még a járványból hátra van, vagy sorra kezdenek csődöt jelenteni. Ráadásul, ha megússzák a dolgot, akkor sincs kolbászból a kerítés: simán lehet, hogy a nézők ezalatt elszoknak annyira a mozizástól, hogy amikor már újra biztonságosan lehet menni, ők akkor is inkább otthon maradnak a Netflix-előfizetésük mellett. 

A Covid lehet az utolsó rúgás a sztárrendszerbe

Fotó: AFP

Mostanáig a mozi volt a legfőbb fokmérője annak, hogy ki mekkora név a szakmában. Pontosan le lehetett mérni, hogy egy adott színész filmjei mennyi pénzt hoztak a kasszáknál. És azt is lehetett tudni, hogy a tévében egy-egy népszerű sorozatot hányan követnek. A tévék a mozikhoz hasonlóan nem zártak be, de ma már a legtöbben nem a nagy csatornákon nézünk sorozatokat, hanem az olyan streaming-szolgáltatókon, mint a Netflix, az HBO vagy az Amazon. Csakhogy míg a mozikban vagy a tévében pontosan láttuk, ki mennyit ér, a streaming-szolgáltatók üzleti titokként kezelik ezt a kérdést, így az embernek maximum megérzése lehet arról, mi mennyire sikeres ezen a területen, illetve a Google-keresések trendjéből próbálhat meg következtetéseket levonni. De ez már nagyon nem ugyanaz.

A streaming korszak nem kedvez a sztároknak

A Netflix, az Amazon, az HBO vagy a Disney+ nézettsége minden valószínűség szerint az egekbe nőtt a pandémia kezdete óta, hiszen a világ lakói jóval több időt töltenek otthon, mint korábban, ennek ellenére mégsem tudhatunk semmit arról, hogy az egyes tartalmaik hány embert érdekelnek. Ugyan a Netflixen elérhető egy országra bontott napi top 10, és az HBO is ki szokott küldeni havi toplistákat a tartalmaira vonatkozóan, de a listás helyezéshez sosem tartoznak konkrét számok. Bukásra maximum abból következtethetünk, ha egy sorozatot esetleg látványosan korán kaszálnak el, más nyomok ugyanis nem állnak rendelkezésünkre.  

A streaming korszak nem kedvez a sztároknak

A nagy pénzrablás (Fotó: Netflix)

Kizárólag maguk a szolgáltatók látják a tartalmaik pontos nézettségét, nekik pedig nem áll érdekükben ezt az orrunkra kötni. Ha ugyanis senki nincs tisztában azzal, milyen értéket képvisel a szolgáltató számára, nem állnak elő a hatalmas gázsiigények sem. A Netflix ráadásul ezt a sorozatainál rafináltan kordában tartja: míg a hagyományos tévécsatornák simán elvitték tizenvalahány évadig is a sorozataikat, a Netflix még a legnagyobb sikersorozatait is befejezi négy-öt évad után, elkerülvén, hogy óriási gázsit kelljen fizetni a főszereplőknek. Senki sem erősödhet meg túlságosan, és egyetlen sorozat sem nőhet túl a Netflixen: itt a Netflix az igazi brand, nem egy sorozat vagy egy sztár. Ha valaki túl sokat kér, a szolgáltató egy vállrándítással lép tovább: majd lesz másik.

Sztárok helyett sztárocskák

Persze a streaming-szolgáltatóknál is működik a sztárrendszer, de ez inkább a mozis rendszerből maradt rájuk. Adam Sandler például náluk is lehet gusztustalanul jól fizetett filmsztár, de ezt leginkább annak köszönheti, hogy korábban a mozivásznon már számtalan sikerfilmet produkált. Ha pedig Will Smith vagy Ryan Reynolds készít náluk akciófilmet, presztízsből mélyen a zsebükbe nyúlnak, hogy a sztárok inkább náluk forgassanak. Ilyenkor hajlamosak még többet is fizetni, mint a mozis filmstúdiók: míg a mozifilmeknél a legnagyobb sztárok általában részesedést kaphattak a bevételből, a Netflix ezt úgy játszotta ki, hogy nagyobb fix gázsival csábította őket magukhoz. Míg a mozikban a siker egyáltalán nem biztos, így az is rizikós, mekkora lesz a gázsi, egy Netflix-filmnél előre lehet tudni, hogy a filmsztár rengeteg pénzt fog keresni. De ez csak a mézesmadzag, és csak azokra vonatkozik, akik máshol már nevet szereztek maguknak, és bizonyították, hogy tényleg számos rajongójuk van.

Maga a Netflix (és az Amazon, és az HBO…) használja azokat, akiket a korábbi sztárrendszer kitermelt, de ők maguk nem teremtenek sztárokat, csak sztárocskákat. Ugyan Millie Bobby Brown nevét sokan megismerték a Stranger Thingsnek köszönhetően, és Kit Harington is ismert arc lett a Trónok harca Jon Snow-jaként, hol vannak ők az olyan óriásokhoz képest, mint Eddie Murphy, Denzel Washington, Meryl Streep vagy Leonardo DiCaprio? A streaming-szolgáltatók rendszere arra ugyan alkalmas, hogy ismeretlenekből ismert neveket csináljon, de arra már kevésbé, hogy ezek a nevek gigasztárokká váljanak. Sztárok helyett sztárocskákat „gyártanak”, és nem azért, mert ne lennének képesek igazi sztárokat csinálni, hanem azért, mert ez nem áll érdekükben. Miért fizessenek valakinek húszmillió dolláros gázsit, ha ötből is meg lehet úszni? A mozik pedig jelenleg a kanyarban sincsenek, hogy a nyilvánosság előtt mérjék le, ki mennyit ér valójában.

Nincsenek sztárok csak sztárocskák

Finn Wolfhard és Millie Bobby Brown, a Stranger Things sztárjai (Fotó: Rich Fury/Getty Images/AFP)

Az elit liga vége

A streaming-szolgáltatók ugyan gyökeresen megváltoztatják a sztárrendszert, és hosszú távon leértékelik a sztárokat, a sztárok mégis szeretnek velük dolgozni. Hogy miért? Mert velük nem lehet látványosan nagyot bukni. Míg egy mozipremiernél fekete-fehéren mutatják a számok, ki mennyit ér a nézőknek, addig egy streaming-film vagy sorozat számai nem kerülnek nyilvánosságra, így a sztárok még az olyan filmek/sorozatok után is emelt fejjel távozhatnak, amik a kutyát sem érdekelték. Hosszú távon persze a kockázatkerülés a gázsik csökkenéséhez vezet, de miért pont a sztárok gondolkodnának hosszú távon, ha a többi embernek se megy?

A fent felvázolt történések persze nem jelentik azt, hogy hirtelen eltűnnek a föld felszínéről a filmsztárok. Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Meryl Streep, Tom Cruise, Julia Roberts vagy épp Denzel Washington még évekig nagy név marad. Ebből egyszerűen az következik, hogy az illusztris A-kategóriába már szinte lehetetlen lesz újként bekerülni. Ismert nevek, jó és elismert színészek persze továbbra is lesznek, és lesz értéke annak, ha valakit egy streaming-filmben vagy -sorozatban sokat látnak, egyszerűen az elit liga, a legnagyobbak fognak megszűnni. Mert ebben az új rendszerben már nem lesz többé rájuk szükség.

A legnagyobb világsztárok legszórakoztatóbb sztorijai az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top