6 világhírű apa, akinek kizárólag lányai vannak

nlc | 2020. Szeptember 30.
Mi a közös Bruce Willisben, Matt Damonben és Barack Obamában? Az egészen biztosan, hogy világhírűek, többszörös apák és kizárólag lányaik születtek.

Bruce Willis

Bruce Willisnek és első feleségének, Demi Moore-nak három lánya született: Rumer 1988-ban, Scout 1991-ben és Tallulah Belle 1994-ben. Jelenlegi neje, Emma Heming Willis további két kislánnyal ajándékozta meg: 2012-ben Mabellel és 2014-ben Evelynnel. Mindhárom felnőtt lánya megpróbálkozott a színészettel, közülük azonban eddig csak Rumer tudott érdemben érvényesülni a pályán. Olyan filmekben láthattuk, mint a Túszdráma – ahol édesapja oldalán szerepelt –, A házinyuszi vagy a Volt egyszer egy… Hollywood, de sorozatokban, így a 90210-ben és a New York-i helyszínelők-ben is feltűnt. A színész második házasságából született lányait egyelőre nem cipeli magával nyilvános eseményekre, ám az ő vagy a neje Instáján azért láthatjuk őket olykor, ahogy persze lesifotók is készülnek a családról.

Demi Moore, Bruce Willis, Rumer Willis, Tallulah Willis és Scout Willis

Demi Moore, Bruce Willis, Rumer Willis, Tallulah Willis és Scout Willis (Fotó: Jim Smeal/Ron Galella Collection via Getty Images)

Bruce Willis felnőtt lányai

Bruce Willis felnőtt lányai (Fotó: Albert L. Ortega/Getty Images)

Bruce Willis és Emma Willis Mabellel és Evelynnel

Bruce Willis és Emma Willis Mabellel és Evelynnel (Fotó: Profimedia)

Barack Obama

Barack és Michelle Obamának két lánya van: a 19 éves Sasha és a 22 éves Malia. Kislányként kerültek a reflektorfénybe, miután édesapjukat az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választották, 2009 és 2017 között tartó hivatali ideje alatt pedig gyakorlatilag a világ szeme előtt nőttek fel. Jelenleg mindketten egyetemisták: Malia a Harvardon, míg a Sasha a Michigani Egyetemen tanul. Kollégiumban laknak és ismertségük dacára is igyekeznek minél inkább normális diákéletet élni.

GettyImages-94647092

Az Obama család 2007-ben (Fotó: Mark Cowan/Bloomberg via Getty Images)

Obama család

2016-ban az Air Fore One lépcsőjén (Timothy Tai for The Boston Globe via Getty Images)

Sasha és Malia Obama

Sasha és Malia Obama (Fotó: Olivier Douliery-Pool/Getty Images)

Matt Damon

Matt Damon azok közé a hírességek közé tartozik, akik – egyébként rendkívül szimpatikus módon – nem mutogatják ész nélkül nyilvánosan a gyerekeiket, így őket leginkább csak lesifotókon, illetve ritkán közösségi oldalakon láthatjuk. A színésznek feleségével, Luciana Bozán Barrosóval három közös lánya van: a 14 éves Isabella, a 12 éves Gia Zavala és a 10 éves Stella Zavala. Rajtuk kívül Damon a mostohaapja a neje korábbi házasságából született 21 éves lányának, Alexiának is.

Matt Damon és Stella Zavala

Matt Damon és Stella Zavala 2009-ben (Fotó: MAVRIXONLINE.COM/Profimedia)

Matt Damon

A kis Stellával 2014-ben (Fotó: Profimedia)

Luciana Barroso, Alexia Barroso, Isabella Damon, Gia Damon, Stella Damon

Matt Damon neje, Luciana Barroso lányaikkal 2018-ban (Fotó: BACKGRID USA / Profimedia)

Jamie Foxx

Jamie Foxx két lány, a 26 éves Corinne és a 11 éves Annalise édesapja, akik két különböző anyától születtek. Az idősebbik lány 2014 óta modellkedik, olyan márkákkal dolgozott, mint a Ralph Lauren vagy Dolce & Gabbana, de kifutóra lépett a New York-i divathéten is. Mindemellett színjátszást is tanult, a filmiparban azonban még nem igazán sikerült megvetnie a lábát, egyelőre csupán a Sweet/Vicious című tévésorozat egy epizódszerepében és a 47 méter mélyen 2 című horrorfilmben láthatta a közönség.

Corinne Foxx és Jamie Foxx

Corinne Foxx és Jamie Foxx (Fotó: KMazur/WireImage)

Annalise Foxx és Jamie Foxx

Annalise Foxx és Jamie Foxx (Fotó: Bruce Glikas/FilmMagic)

Jamie Foxx lányai

A színész és lányai idén januárban (Fotó: Steve Granitz/WireImage)

Adam Sandler

Adam Sandler és felesége, Jacqueline Samantha Titone két lány szülei: Sadie Madison 2006-ban, míg Sunny Madeline 2008-ban született. A lányokat a színész gyakran magával viszi különféle eseményekre, filmbemutatókra, de előfordult már olyan is, hogy közösen léptek fel. Sadie és Sunny egyaránt élvezik a rivaldafényt, Sandler pedig saját bevallása szerint egyáltalán nem bánná, ha lányai a színészi vagy a zenei pályát választanák.

Adam Sandler és lányai, Sadie Sandler és Sunny Sandle

Adam Sandler és lányai, Sadie Sandler és Sunny Sandler 2013-ban (Fotó : GONZALO/Bauer-Griffin/GC Images)

GettyImages-1074812998

A színész és családja a New York Knicks meccsén, 2018-ban (Fotó: James Devaney/Getty Images)

Peter Facinelli

Peter Facinelli és Jennie Garth három lány, a 23 éves Luca Bella, a 18 éves Lola Ray és a 14 éves Fiona Eve szülei. Luca Bella a szülei nyomdokaiba lépett, igaz, még nem a filmvásznon, de a televízióban már beindulni látszik a karrierje: az Interracial és az Ad Out című sorozatok több epizódjában is szerepelt, tavaly pedig a Your Family or Your Life című tévéfilmben játszott, melynek főszerepét egyébként édesanyja alakította. A házaspár 2013-ban elvált.

Peter Facinelli és családja

Peter Facinelli és családja (Fotó: Kevin Winter/Getty Images)

Peter Facinelli és lányai

Lányaival 2018-ban (Fotó: Michael Tullberg:Getty Images)

Még több celebgyerek

Exit mobile version