Molnár Anikó és Császár Előd egy pár volt, mostanáig titkolták

nlc | 2020. Október 08.
23 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez kiderüljön.

A Vacsorakirály csütörtök esti adásában fény derül arra, hogy az e heti vacsoravendég-gárda 2 tagja egykor egy párt alkotott. A mai részben Molnár Anikó látja vendégül Gáspár Evelint, Kovács Dórit, Solti Ádámot és Császár Elődöt. Az utóbbi híresség a vacsora végén elárulta a többieknek, hogy Molnár Anikóval nagyon jól ismerik egymást, sőt több volt köztük egykor, mint barátság.

Csak most tudódott ki, hogy Császár Előd és Molnár Anikó egykor egy párt alkotott (Kép: nlc-montázs, forrás: Life TV / Vacsorakirály – videó)

„23 évvel ezelőtt találkoztunk egy szórakozóhelyen, ami ma már nem létezik. Szerintem a Garázs nevű helyen találkoztunk. Az Anikó sokkal magasabb volt, mint az átlag lányok, a szeme pedig villogott a sötétben. (…) És olyan édes mosolya volt, mint a legfinomabb akácméz. És olyan szeme volt, hogy belenéztem és végem volt” – nosztalgiázott a 47 éves énekes-DJ.

„Nyilván 23 évvel ezelőtt is ilyen magas voltam, mint most. Lehet, hogy magasabb cipőkben jártam. Akkor még szerettem, hogy magas vagyok, meg kitűnök. Most már annyira nem szeretem” – mondta el utólag a kamera előtt a nemrég ismét kés alá feküdt, 45 éves Molnár Anikó.

Megnőtt volna Császár Előd? (Kép: nlc-montázs, forrás: Life TV / Vacsorakirály – videó)

Minket a szaftos részletek érdekelnek” – firtatta Kovács Dóri, mire a 22 évvel ezelőtti tragédiájáról nemrég őszintén valló Császár Előd nevetve: „Azokat nem mondjuk el. A következőket azonban elárulta az expopsztár: „Nagyon-nagyon jóban voltunk, nagyon sokáig. Rengeteget playstationöztünk, és nagyon jó haverok maradtunk utána is.

„Akkor jártatok? – kérdezett rá Kovács Dóra. Mire Császár Előd így válaszolt: „Igen. Jártunk. (…) Az volt benne a legjobb, hogy nemcsak csajként volt velem jóban, hanem nagyon jó haverok is voltunk. És ez fontos dolog volt.

„Miért nem maradtatok együtt? – faggatózott tovább Kovács Dóra. Császár Előd pedig elárulta a szakításuk okát: „Mert én nem voltam alkalmas arra. Ő is nagyon szeretett volna szeretve lenni, én is, de valahogy ez nem volt kompatibilis.”

Kovács Dóri szerint jól néznek ki együtt (Kép: nlc-montázs, forrás: Life TV / Vacsorakirály – videó)

A többiek kérésére – mert szerették volna látni a zenész által külön hangsúlyozott, jelentős magasságkülönbséget – egymás mellé állt az egykori szerelmespár. Mostanra azonban már semmi feltűnő nincs a magasságukban. „Egyébként jól néztek ki együtt” – jegyezte meg Kovács Dóri.

Olvass még a Vacsorakirályról az nlc-n!

Exit mobile version