Johnny Depp és Amber Heard még a Rumnapló című film 2009-es forgatásán ismerkedtek meg, három évvel azután, hogy a Karib-tenger kalózai sztárja szakított gyerekei anyjával, a francia énekesnővel, Vanessa Paradisszal. 2015-ben házasodtak össze, egy évvel később azonban Heard beadta a válópert és családon belüli erőszakkal vádolta meg a színészt.
Az 57 éves Johnny Depp beperelte a Sunt, mert a lap – a folyamatban lévő válási eljárásának tárgyalásán az exfelesége által mondottak alapján – „feleségverőnek” nevezte. Az ügyben döntő bíró, Justice Nicol ítélete szerint a Sun az eljárás során bizonyította, hogy cikke „alapjában véve igaz volt”, majd a lap főszerkesztője köszönetet mondott Amber Heardnek, amiért bátran kimondta az igazságot.
Az elbukott per után pár nappal Johnny Depp egy közleményben jelezte, hogy szerződést bontott vele a Warner Bros., így többé nem szerepel a Legendás állatok és megfigyelésük című franchise-ban.
„Szeretném, ha tudnátok, hogy a Warner Bros. kezdeményezte a szerződésem felbontását a Legendás állatok és megfigyelésük című filmmel kapcsolatban, amit tisztelettel elfogadtam” – írja Johnny Depp a közleményben, majd hozzáteszi, harcolni fog az igazáért, és ha kell, még évekig bíróságra jár.
Sztárok, akik pert buktak:
- Milliókat bukott a Barátok közt sztárja, Gubík Ági
- Teljesen kikészült Kefir családja
- Hárommilliós pert bukott a magyar színész