Majka kibékült a riválisával, Czutor Zoli elmondta, mi történt

nlc | 2020. November 13.
Majka és Czutor Zoli között hónapok óta ment már az adok-kapok, többször csúnyán össze is vesztek. Most jött el a békülés ideje.

Majka és a Belmondo énekese, Czutor Zoli évekig harcoltak egymással, igaz, arra ma már egyikük sem emlékszik, pontosan mi volt a konfliktus forrása. Az biztos, hogy a két szókimondó zenész még idén tavasszal is egymásnak csattant; olyan hevesen veszekedtek egymással, hogy annak híre az interneten is elterjedt.

Majka és Czutor Zoli régóta nem beszéltek egymással

Aztán jött a koronavírus, ami a világjárvány második hullámában immár Majkát sem kímélte. A rapper a múlt héten jelentette be, hogy elkapta a vírust, azóta pedig a Youtube-csatornáján részletesen beszámol a betegsége alakulásáról. Többek között arról is őszintén beszélt, hogy a vírus miatt kiújult egy már meglévő szívbetegsége, ahogy arról is, hogy a koronavírus miatt kórházba került.

Czutor Zoli eközben a Ripostnak mesélt arról, hogy a járványhelyzetnek köszönhetően javult a viszony közte és Majka között. „Az utóbbi napokban elég sokat beszéltünk és leveleztünk. Kísérteties párhuzamok voltak kettőnk betegsége között” – mondta, majd hozzátette, az is közös volt mindkettőjüknél, hogy közepesen bizonytalan tüneteik voltak, a tüdő CT-jük ennek ellenére kétoldali tüdőgyulladást mutatott ki náluk.

A Belmondo frontember emellett elárulta, Majka kereste meg őt, nem sokkal azután, hogy diagnosztizálták. „Küldött egy üzenetet, amiben reálisan leírta, mi az, ami kettőnk között történt. Tulajdonképpen a közös élmény alázatra kényszerített bennünket” – vallotta be Czutor, aki azon túl, hogy megköszönte Majkának, hogy elsőnek lépett, már egy közös találkát is megbeszélt a rapperrel.

Kíváncsi vagy Majka koronavírus-naplójára? Itt olvashatsz belőle részleteket: 

Exit mobile version