nlc.hu
Sztárok
A Nicsak, ki vagyok? titkai

Fény derült a legrejtélyesebb műsor titkaira: a Nicsak, ki vagyok? ezzel tarol

Elkezdődött a Nicsak, ki vagyok? második évada, és most elárulunk néhány kulisszatitkot a műsorról.

Nagy sikerrel debütált idén februárban a Nicsak, ki vagyok? című műsor, és nemcsak a két sztárcsapat, hanem a nézők is lelkesen találgatták, kiket rejtenek a jelmezek. A profi szórakoztatás mögött rengeteg munka van, most a TV2 sikerműsorának néhány titkáról a készítők meséltek.

Elindult a Nicsak, Ki vagyok? második évada (Fotó: TV2 Sajtószoba)

Elindult a Nicsak, Ki vagyok? második évada (Fotó: TV2 Sajtószoba)

„A műsor stábja körülbelül 200 főből áll. Az eredeti formátumot a magyar nézői kultúrához, szokásokhoz igazítjuk, illetve a 2020-as televíziós trendek szerint színesítjük. Célunk, hogy a nézők minden adásban a lehető legjobban szórakozzanak, emellett fenntartsuk az izgalmat és minden alkalommal valami újat is nyújtsunk nekik. Számos újításon esett át a műsor az első évadhoz képest. Legfőképp ez azokat a mentőöveket érinti, amivel segítjük a tippelő sztárcsapatok munkáját, vagyis azt, hogy még könnyebben kitalálják, kiket rejtenek a maszkok” – árulta el Németh Ádám, a műsor kreatív producere.

Hogy a játék élménye megmaradjon, a TV2 stábját éppen úgy titoktartási kötelezettség köti, mint a sztárfellépőket. Az, hogy a versenyzők hány embert avatnak be, elég változó.

„Van, aki senkinek nem mondja el a környezetében, de akad olyan is, aki a párját, vagy éppen a munkája miatt például a menedzserét kénytelen beavatni” – tudtuk meg producertől.

Minden szereplő külön, saját öltözőben várakozik, egyedül nem is közlekedhetnek, csak az erre kijelölt személy társaságában mozoghatnak. Neki kell jeleznie a versenyzőnek, ha szomjas, ha ki kell mennie az öltözőből és ilyenkor nem találkozhatnak a többi versenyzővel sem. Egy-egy adásban ugyan csak négy sztár lép fel, de összesen húsz maszkosról gondoskodnak az egész műsor folyamán a készítők. De nem csak ez jelent hatalmas szervezést, hanem például a produkciók kivitelezése. A fellépők feléneklik a dalokat, amihez Szabó Anikó koreográfus álmodja meg a koreográfiákat.

A Nicsak, Ki vagyok? táncosai sem tudják, kiket rejtenek a jelmezek (Fotó: TV2 Sajtószoba)

A Nicsak, Ki vagyok? táncosai sem tudják, kiket rejtenek a jelmezek (Fotó: TV2 Sajtószoba)

„Nagyon nagy kihívás, hogy minden héten nekem 12 koreográfiát kell készítenem, amiből ugye nem mindegyik megy le az adásban, mert vannak kiesők menet közben. Egy napom van kitalálni az összes koreográfiát, mert péntek a kamerapróba nekünk, vasárnap az adás, tehát marad egy csütörtök, egy szombat és egy hétfő, ami azt jelenti, hogy a táncosokkal találkozom kétszer hat órát, és jön a következő adás, mindeközben pedig az aktuális heti adást is csinálják. A versenyzők végig maszkban próbálnak velünk Az első évadban Bereczki Zolival volt a legnehezebb dolgom, aki egy felvett karaktert alakított, azt játszotta, hogy idegen neki a színpad. Rendesen megnehezítette a dolgomat, küzdelmes próbafolyamat volt.”

A műsorban húsz maszk tűnik fel az idei szériában is, amelyeket a TV2 munkatársai gondosan eltárolnak egy esetleges későbbi felhasználásra. Kiss Márk és csapata készíti a ruhákat, amelyet a kreatívok osztanak ki a versenyzőknek. Mivel a stábtagok közül is csak keveseket avatnak be a titokba, ezért a backstage-ben is óriási tippelgetés megy, például a táncosok is szoktak fogadni arra, kit rejtenek a maszkok, éppen úgy, ahogy a sztárcsapatok teszik. Ahogy azt korábban bejelentette a TV2: Kajdi Csaba és Ábel Anita végre kedvükre zrikálhatják egymást, ugyanis ellenfelek a Nicsak, ki vagyok? második évadában. Kajdi Csaba csapatában Pápai Joci és Mádai Vivi, Ábel Anita csapatában Csonka András és Király Viktor próbálja megfejteni a maszkosok kilétét.

Ábel Anita sztárcsapata: Csonka András és Pápai Jocival leplezik le a versenyzőket

Ábel Anita sztárcsapata: Csonka Andrással és Király Viktorral leplezik le a versenyzőket

„Amint kiválasztottuk a végleges csapatokat, közösen leültünk és átbeszéltük a műsor menetét és szabályait. A felkészülés mindegyikük esetében máshogy történt, Mádai Vivien például nap mint nap ismert emberekkel beszélget reggelente a Mokkában, Csonka András és Ábel Anita »lexikális tudása« briliáns, ők rengeteg olyan hírt, történetet olvasnak, amelyek a hazai sztárokról szólnak. Kajdi Csaba hangoztatja, hogy neki fogalma sincs, ki kicsoda a hazai sztárvilágban, ám mégis sokszor elképesztően jó tippjei vannak. Viktor kihasználja azt a tapasztalatát, hogy ő az első évadban szerepelt a műsorban, illetve ő és Pápai Joci sokkal jobban koncentrálnak az előadók hangjára.”

A TV2 vasárnap esti műsorában adásonként most is egy-egy ember jut majd tovább, de a valódi verseny a sztárcsapatok között zajlik a második évadban is, és az nyer, akinek több találata lesz.

Kajdi Csaba sztárcsapatában Mádai Vivi és Király Viktor fejti meg a rejtélyeket

Kajdi Csaba sztárcsapatában Mádai Vivi és Pápai Joci fejti meg a rejtélyeket

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top