Drámában és feszültségben nincs hiány a Farm VIP-ben: sokszor nem csak a két rivális csapat között, de csapaton belül is sok volt a vita. Ambrus Attila gyakorlatilag mindenkivel összeveszett már az első héten, a mai adás előzetesében pedig láthatjuk, hogy ismét óriási balhé alakult ki, főleg Kerényi Miklós Máté és a Viszkis között. A látottak alapján Ambrus nehezen viseli el, ha nem az van, amit ő szeretne, a kirohanásait pedig egyre nehezebben viselik a csapattársai.
A Farm VIP kísérőműsorában beszéltek arról, hogy miért volt közöttük ennyi vita.
„Sajnos rengeteg rossz tulajdonságom van, az egyik az, hogy nagyon hamar ugrok. Másrészt, nekem van egy alapkoncepcióm, hogy a hogyanra koncentrálok, hogy miként oldok meg egy problémát. (…) Vivi nem akarta elengedni a tüzet, saját magára, az ő egójára koncentrált, és ilyenkor az ember befeszül. Utólag rájöttem arra, hogy ostoba voltam, és nem kellett volna ilyen csacsiságba belemennem, de nyilván tanul az ember” – mondta a műsorban Ambrus Attila.
Olvass még a Farm VIP-ről:
- Gáspár Zsoltinak a feleségét is az édesapja választotta ki
- Így készült a Farm VIP – kulisszatitkok a TV2 kalandrealityjéről
- Farm VIP: Szögeczki Ági feladta a versenyt, rossz megérzései voltak a kisgyermekes celebnek