nlc.hu
Sztárok

Összeveszett a Viszkis és KisKeró

Farm VIP: Összerúgta a port a Viszkis és KisKeró, nem szólnak egymáshoz

KisKeró elmondta, mi nem tetszett neki, amire a Viszkis nem úgy reagált, ahogy azt a színész előzetesen gondolta.

Már a Farm VIP második adásán is túl vagyunk, és megvoltak az első nagyobb viták. Ezúttal nem a két csapat ment egymásnak, hanem csapaton belüli konfliktusok voltak. Megérkezett az első komolyabb feladat, amit a piros csapatban versenyző Viszkis nagyon komolyan vett, ezért kora reggel felverte a többieket – ez volt, akinek nem tetszett. Kerényi Miklós Máté nehezményezte, hogy ilyen zajra kellett kelnie, és ezt el is mondta a vacsoraasztalnál, természetesen ezt Ambrus Attila nem hagyta szó nélkül.

„Egy baráti kérésem lenne hozzád: az én napomat borzasztóan meghatározza az, hogy hogyan kelek fel” – kezdte KisKeró, bár a mondandóját nem tudta befejezni. 

„Valahogy fel kell kelteni az embereket. (…) Ide azért jöttünk, mert feladat van, amit meg kell oldani. Az nem pálya, hogy a fele alszik, a másik négy meg dolgozik. Azt gondolom, ha ezt valaki nem érzékeli, akkor nem az én rendszeremben van a hiba. (…) Nagyon sajnálom, hogy nem furulyázva ébresztettelek fel” – mondta a börtönéveiről is gyakran beszélő Viszkis

„Remélem, hogy a hangszerre gondolt. Engem nem kell furulyázva ébreszteni, csak normálisan” – mondta a vita után, a kamerák előtt Kerényi.

kiskeró és ambrus

Kerényi Miklós Máté és Ambrus Attila (Fotó: TV2 / nlc montázs)

Olvass még a Farm VIP szereplőiről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése