nlc.hu
Sztárok

Balhé a FARM VIP-ben

Farm VIP: óriási balhé lett Sebők Vili csalásából

A többiekkel ellentétben Sebők Vili látott az akadálypályán, így sokkal gyorsabban teljesítette a feladatot.

Tegnap este kezdetét vette a Farm VIP, ahol kettő, hírességekből álló csapat versenyez egymással, a végén viszont csak egy maradhat. Az első napon a lakhelyért ment a küzdelem, hiszen, míg a győztes egy parasztházban pihenhet, addig a vesztes csapat nomád körülmények között, egy erdőben összetákolt kulipintyóban kénytelen meghúzni magát. Miután kiderült, hogy mi a tét, mindkét csapat az összes erejét bevetve próbált versenyezni, ez pedig odáig vezetett, hogy Sebők Vili csalással érvényesült.

Bár az egykori válogatott focista tagadta, hogy csalt volna, ez a lassításokból egyértelműen kiderült. Vilinek ugyanis „vakon” kellett volna végigfutni egy akadálypályán, ám az utolsó két hosszon már látszott, hogy ő valójában igenis látja az akadályokat. Ezt természetesen a másik csapat sem hagyta szó nélkül, többen beszóltak neki, Vasvári Vivi és Ambrus Attila arra kérték, hogy vallja be, mit csinált, ám az exsportoló hajthatatlan volt.

Olvass még a Farm VIP szereplőiről:

sebők vili

Sebők Vili tényleg csalt? (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top