Diana hercegné nem tusolt és beöntésekre járt – íme a legkülönösebb szokásai

nlc | 2020. December 24.
A néhai walesi hercegné tökéletes érzékkel választotta ki ruháit, rendkívül fotogén volt, de messze nem olyan klasszikus szépség, mint Grace monacói hercegné vagy Liz Taylor. Diana hercegné szépségéről mégis ódákat zengenek.

A legtöbbet fotózott ember lett, pedig világéletében szégyellős lány volt. Talán éppen abban rejlett a népszerűségének a titka, hogy neki is megvoltak a maga félelmei, és bár megtehette volna, kevés olyan szenvedélynek hódolt, ami pénzfüggő volt.

A legjobb arcát mutatta

Egész életében gyűlölte az orrát, mert túl nagynak érezte, de frizurájával, szégyenlősen előrehajtott fejével, felfele lövellő tekintetével, na meg pár jó kalappal megtanulta, hogyan mutasson a legelőnyösebben. Ezt leszámítva Diana hercegné arca tökéletes volt, nem voltak rajta bőrhibák, csak pár anyajegy, vakító fehér mosolya volt, haja pedig hol vörösben, hol szőkén tündökölt. 

Diana hercegné 1985-ben Firenzében (Fotó: Getty Images)

Divatból “kiképzést” kapott

Bár veleszületett érzéke volt a divathoz, azért segítséget kapott. 1981-es eljegyzése után Diana a brit Vogue főszerkesztőjétől kért tanácsot, ki legyen a sminkese, fodrásza, mely ruhatervezőkkel dolgozzon. A lehető legjobb helyre fordult, Diana pedig meg is hálálta a sok-sok jó tanácsot, szakembert, ugyanis már menyasszonyként pózolt a magazin címlapján.

Belebetegedett a szereplésbe

A fiatal hercegné, feleség, anya, nemzetközi szupersztár a mindezzel járó nyomást nem bírta elviselni, bulimiás lett. A betegség házassága első tíz évét végigkísérte. Ebben az időben Dianát a külső megjelenésén kívül nem sok minden érdekelte, örült, ha megbirkózott hivatalos teendőivel és az anyasággal. Miután hatalmas akaraterővel kigyógyult bulimiájából, amikor is kényszeresen evett, majd az összes bevitt ételt kihányta, tudatosan vigyázott az alakjára, az egészségére.

Diana edzés után 1995-ben (Fotó: Getty Images)

A sportolásba menekült

Hitte, hogy ép testben lehet csak ép a lélek. A hercegné minden reggel sportolt, egy otthonához közeli fitneszterembe járt, de szívesen görkorcsolyázott, úszott és teniszezett is. Nem véletlen, hogy itt álltak lesben a paparazzók. Egyszer még arra a kondigépre is felszereltek egy pirinyó kamerát, amin a hercegné edzett. Másnap tele voltak a lapok az izzadó, súlyok alatt nyögő Lady Dianával.

Sosem nassolt, és nem is tusolt

A walesi hercegné figyelt az étkezésére, nem volt hajlandó tartósítószerrel dúsított ételt magához venni, gyerekeinek sem adott soha, csak bioélelmiszereket tett a tányérjára, és soha nem nassolt. Persze Diana nem bízott semmit a véletlenre, és ami talán költséges szokása volt, hogy kétnaponta masszőrhöz járt, soha nem tusolt, hanem kényeztető habfürdőt vett, és hetente egyszer beöntésen esett át, hogy tisztuljon a szervezete. Otthon pedig olykor-olykor keserűvizet ivott, magyarán hashajtó kúrát végzett. Így a táplálék gyorsabban haladt át az emésztőrendszerén, s kevesebb szívódott fel belőle. Az ivókúrát azonban nem alkalmazhatta rendszeresen, mert a szervezete könnyen megszokhatta volna.

Diana hercegné 1988-ban Bangkokban (Fotó: Getty Images)

Exit mobile version