nlc.hu
Sztárok
Mary Zsuzsi halála és búcsúlevele

Harcolni akart, de már nem tudott – 9 éve hunyt el Mary Zsuzsi

Ha Mary Zsuzsi az Egyesült Államokba született volna, akkor életéről már bizonyosan kasszasiker filmet forgattak volna Hollywoodban. Ízig-vérig díva volt, aki jól leplezte a külvilág előtt a nehézségeit, szorongásait. A sikeres énekesnő kereken kilenc évvel ezelőtt, 2011. december 25-én, karácsonykor hunyt el.

„A bánatomat nem mondhatom el,
még te se tudd, még te se lásd.
Hidd azt, hogy minden percem örömteli derű,
meg ne láss te rajtam soha mást.”

S. Nagy István dalszövegét megszámolhatatlanul sokszor énekelte a színpadon karrierje alatt Mary Zsuzsi. Ki gondolta volna, hogy ez a dalszöveg ennyire igaz volt az életére?

Visszatérés, de hová?

1947-ben Szegeden született, alig volt 21 esztendős, amikor 1968-ban a Táncdalfesztiválon a Mama című slágerrel első helyezett lett. A dalszerző Dobos Attila volt, aki öt évig volt az énekesnő férje. Sikereik csúcsán voltak, amikor a hatvanas évek végén úgy döntöttek, hogy disszidálnak, és nem gondolkoztak sokat, mielőtt elhagyták az országot. Mary Zsuzsi nem foglalkozott azzal, hogy hátrahagyja a sztárságot, és a rivaldafényt, kislányával a szíve alatt követte férjét Nyugat-Németországba, hogy új életet kezdjenek. Angéla már külföldön született, de szülei házassága nem bírta ki a költözéssel járó stresszt.

Mary Zsuzsi búcsúlevele egy szerelmi vallomás volt

Mary Zsuzsi az 1968-as Táncdalfesztiválon (Az énekesnő archívumából)

Mary Zsuzsi második férje Klapka György lett, négy gyerekük született: Nicole, Christian, Sandy és Dennis. Amikor az énekesnő 1999-ben úgy döntött, hogy hazaköltözik Magyarországra, két kisebb gyereke követte őt Budapestre, míg Klapka Györggyel közös két idősebb Németországban maradt, Angéla szintén itthon élt. Hazatérése után, rendszeresen szerepelt a magazinok címlapjain, keresték a frissen indult kereskedelmi csatornák. Ekkoriban adott interjút Bárdos Andrásnak is, aki így fogalmazott:

„Elképesztő a megjelenése, magára vonja az emberek figyelmét. Ezért foglalkozik magával folyamatosan a médiába szerintem” – mondta 2001-ben tévés Mary Zsuzsinak egy interjúban. Az énekesnő ekkor még csak két éve élt újra Magyarországon, de nagyon is határozott volt a zenei életéről.

„A mai világban elmaterializálódott ez a szakma. A művészet csak arról szól, hogy kinek van több pénze, ki tud hamarabb klipet forgatni. Ahhoz képest, hogy én 30 évig nem voltam itthon és hallgattam, azt gondolom, hogy az igény a munkámra ugyanúgy megvan, ugyanolyan minőségű. Én pedig munkámban, a kinézetemben és a hangomban is igyekszem a maximumot nyújtani” – mondta a visszatérésekor Mary Zsuzsi.

Túl sok érzelem

De a bulvárlapokat nemcsak az énekesnő slágerei és a táncdalfesztiválos sztorik érdekelték, hanem az is, hogy beleszeretett egy nála 24 évvel fiatalabb fiatalemberbe, akivel aztán öt évig alkottak egy párt. A szerelem következménye az lett, hogy egykori férje, Klapka György megvonta a gyerektartás folyósítását, Mary Zsuzsi pedig beperelte a vállalkozót. 2005-öt írtunk, amikor Zsuzsi újra egyedül maradt, és bár a kapcsolatuk ekkor még nem rendeződött, továbbra is egy telken, de külön házban éltek volt férjével.

Mary Zsuzsi búcsúlevele egy szerelmi vallomás volt

Klapka György és Mary Zsuzsi (Fotó: Szabolcs László)

A 2000-es évek végére nagyon úgy tűnt, hogy az egykor sikeres énekesnőnek nem jön össze a nagy visszatérés, és a nyugalmas öregkor. Szinte hetente került a címlapokra, és adott interjút egy-egy csatornának.  

„Én túlcsordulok érzelmekkel. Szeretek szeretni és szeretek szeretve lenni” – mondta az énekesnő négy évvel a halála előtt. Ám amikor már arról beszélt, hogy mennyire optimista, pozitív ember, már nem nézett a kamerába. Tekintetével a padlót fürkészte. Mintha csak nem merte mondani, hogy baj van…

Alkohol, fogyás és hízás

2009-ben azzal voltak tele a lapok, hogy Mary Zsuzsi kórházba került. Volt férje ekkor azt mondta az újságíróknak, hogy gyerekei anyja komoly problémákkal küzd, alig eszik, csontsoványra fogyott és pszichésen megviselik az események. Nem sokkal később már nem volt többé titok az sem, hogy az énekesnőnek az alkohol jelenti a problémát. A kezelések költségébe beszállt az azóta elhunyt Klapka György is. Ő úgy fogalmazott, hogy neki minden pénzt megér, hogy azt lássa: jobban van a gyerekei anyja. Az idős vállalkozó hozzátette azt is, hogy Zsuzsi rosszullétében és függőségében szerinte szerepe volt akkori kapcsolatának is. Az énekesnő ugyanis ekkoriban egy viharos románcba bonyolódott egy 21 éves, vidéki fiatalemberrel. 

Harcolni akart, de már nem tudott - kilenc éve hunyt el Mary Zsuzsi

Mary Zsuzsi (Szeged, 1947.)

Az ifjú hódító kikerült a képből, ahogyan a piásüvegek is. Mary Zsuzsi jobban lett. Legalábbis úgy tűnt, hogy jobban van. 2011 tavasza után azonban egyre kevesebbet lehetett látni. Szinte bezárkózott a lakásába, alig tette ki a lábát otthonról. Az énekesnő életét egy újabb betegség keserítette meg. Kiderült, hogy felborult a hormonháztartása, melynek következtében közel negyven kilót hízott. Az alakjára mindig kényesen figyelő, elképesztően dekoratív asszony nem bírta volna feldolgozni, ha így látja a közönség, és inkább bezárkózott.

Harcolni akart, de feladta

Ennek ellenére, amikor 2011 októberében interjút adott a Best magazin munkatársának, még harcról beszélt, nem pedig feladásról. „Az életben mindenért meg kell harcolnom. Most az egészségem van soron. Minél előbb meg kell gyógyulnom, és fel kell tápászkodnom a földről! Már többször megmutattam, hogy erős asszony vagyok, aki képes az újrakezdésre! Jó lenne, ha újév hajnalán mikrofonnal a kezemben újra közönség előtt állhatnék, és a szűk kis fellépő ruhámat viselhetném. De jó is lenne, édes Istenem!” –  mondta az utolsó interjújában Mary Zsuzsi.

Alig kevesebb, mint két hónappal később, 2011. december 25-én az énekesnő halálhírére ébredtek a magyarok karácsonykor. Mary Zsuzsi szenteste, a családi vacsora után vetet végett az életének a budai otthonában. Holttestére másnap talált rá volt férje sofőrje. Arról a bizonyos utolsó vacsoráról kilenc évvel később, idén beszélt először Mary Zsuzsi egyik gyereke, Dennis.

„Az utolsó karácsonyon végül nem vett senki ajándékot édesanyánknak. Sajnos, nem úgy viselkedtünk vele, mint szerető gyerekekhez illett volna. Rosszkedvűen vonult vissza a házába. Akkor, hosszú idő után, pezsgőt is ivott a gyógyszerekre. Anyu azért halt meg, mert nem kapott tőlünk elég szeretetet. Ha újrakezdhetném, átölelném és megvigasztalnám” – mondta.

Harcolni akart, de már nem tudott - kilenc éve hunyt el Mary Zsuzsi

Szenes Iván emlékest, 2010: Harangozó Teri, Mary Zsuzsi, Kovács Erzsi, Zalatnay Sarolta (Fotó: Olajos Piroska)

Évekkel később vették észre az üzenetet

Klapka György 2017-ben, váratlanul hunyt el. Néhány hónappal a halála előtt még interjút adott a Story magazinnak, melyben különös történetet árult el egykori nejéről. Elmesélte, hogy lányának újította fel és alakíttatta át Mary Zsuzsi egykori lakását, amikor a munkálatok során, egy kockás lapon megtalálta az asszony búcsúlevelét. Az egykori vállalkozó nyilvánosságra hozta a levél azon részét, melyet karácsonykor elhunyt asszony neki címzett: „Köszönöm neked, hogy csodás gyerekeink lehettek. Te vagy az egyetlen, akit igazán szerettem, aki a maga módján megbecsült és sohasem hagyott el… A lelkemben hozzád vagyok és leszek mindig hűséges.”

Ha Te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top