Sztárbabák, akik szokatlan, de nagyon szép nevet kaptak

nlc | 2020. December 25.
Ezek a hírességek olyan nevet választottak a gyerekeiknek, amelyből biztosan nem flangál az oviban tíz másik baba.

Manapság már nagyon ritkának számítanak a régi, klasszikus magyar nevek, leginkább az újhullámos nevek számítanak menőnek, és ebből elég sok is van. Annak idején úttörő volt ebben Sebestyén Balázs, aki első fiának a Benett nevet választotta, ami akkor nagyon ritka volt, mára viszont már a második leggyakoribb fiúnév Magyarországon. A hírességek igyekeznek olyan nevet adni a kisbabáiknak, amely egyedinek, ritkának számít. Összegyűjtöttünk pár nevet, ami igazán szokatlan, de nagyon különleges.

Szabó András és Kulcsár Edina kislánya, Nina

„Mondanám, hogy sokat gondolkoztunk, hogy mi legyen a neve, de ez nem lenne igaz. Edinának határozott elképzelése volt, amivel én maximálisan egyetértettem. Mivel számára nagyon fontos a Mamája (dédi), szerette volna, ha valamilyen úton-módon, az ő nevét kapja, aki Anna, de Medox nevét is figyelembe vettük, így ennek alapján született meg a döntésünk. Tehát a kislányunkat Ninának fogjak hívni, ami az Anna női név önállósult beceneve!”  – árulta el követőinek Kulcsár Edina.

Király Viktor és Virág Anita kisfia, Kolen

„Sokáig tanakodtunk – szinte azóta, hogy megtudtuk, kisfiú lesz –, hogy milyen nevet adjunk elsőszülöttünknek. Mivel én kettős állampolgár vagyok, legyen amerikai neve, a Kolen tetszett mindkettőnknek. Később, amikor utánanéztünk, kiderült, hogy ez az angol Kolin név ír változata, és kölyökoroszlánt jelent” – mesélték a szülők a Story magazin hasábjain.

Király Viktoréknak a nagyszülők is sokat segítenek

Kollányi Zsuzsi fia, Bogdán

„Na szóval, belecsapok: bemutatom Nektek Bogdánt. Itt lakik bent már 6 hónapja, és szépen növekszik tovább. Tudom, nem ilyenkor illik »bejelenteni« egy kicsike érkezését, de az első három hónap titoktartás után jött a karantén, amikor azt éreztem, a sok elveszett állás és milliók aggodalma közepette ez maradhat egyelőre a mi dolgunk, hogy bővülünk” – írta a közösségi oldalán Kollányi Zsuzsi, amikor bejelentette, hogy babát vár. A név jelentését nem magyarázta meg, azonban a névszótár szerint szláv eredetű, jelentése: Isten adománya, Isten ajándéka.

Tatár Csilla kislánya, Mimi Elza

„A Mimit én választottam, az Elzát pedig Balázs. Érdekes egybeesés, mindkét gyermekünk hozott egy-egy dátumot a nagyszülőktől. Milán imádott nagymamám névnapján, Erzsébet-napon, míg Mimi Elza Balázs nagymamájának a születésnapján jött világra”árulta el Tatár Csilla.

Neked melyik név tetszik a legjobban?
Kolen
Mimi Elza
Nina
Bogdán
Make quizzes with QuizMaker

Sztárbabák, akiket 2021-re várnak a szüleik:

Exit mobile version