nlc.hu
Sztárok

Kollányi Zsuzsi harmadik gyereke

Megszületett Kollányi Zsuzsi harmadik gyereke, sőt: a nevét is tudjuk már

B-vel kezdődik, mint a bátyjaié. Kollányi Zsuzsi harmadik gyermeke természetes úton jött világra.

Azt írja a Blikk, hogy egy nehézséggel teli ikerterhesség után igazi felszabadulásként élte meg Kollányi Zsuzsi a második terhességét. Zsuzsi a HOT! magazinnak mesélte, hogy azon szerencsések egyike, akinek nem voltak igazi rosszullétei egyik várandóssága alatt sem, többnyire csak émelygett és szédült az első trimeszterben, a hatodik hónapban azonban ő is rettenetesen kívánós lett: először a rántott gombáért és a sajtért, majd a gyümölcslevesért volt teljesen megőrülve.

Az énekesnő eredetileg szeptember 22-ére volt kiírva, a kisfiú hat nappal később, szeptember 28-án reggel 5 óra 28 perckor érkezett a világra 4 kilóval és 57 centivel, és a Bogdán nevet kapta, így a három gyereknek mindnek „B” betűvel kezdődik a neve, hiszen Bogdán bátyjait úgy hívják, hogy Bence és Bálint.

A HOT!-nak azt is elmondta a pocaksimitől fázó Kollányi Zuszsi, hogy ez a szülés most sokkal nehezebb volt, mint a császár, de csodaként élete meg, és a férje, Attila végig ott volt mellette. „Igazi támogató társként küzdött velem a szülőszobában, de aztán hazaküldtem, hogy az ikrekkel legyen. Amikor megláttam a kicsit, azt gondoltam, hogy minden óra megérte, amit vajúdással töltöttem. Csodálatos kis baba, nem bírok betelni vele, ráadásul annyira édes húsos kis feneke van!”

Apás szülés az nlc.-n:

Kollányi Zsuzsi

Kollányi Zsuzsi még terhesen

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése