Baba

Autóban szülte meg a kis Márkot, még a nagyi is ott volt

Egyórányi autóútra volt a kórház a pálmonostorai Hajagos-Turi Mónikáék otthonától, de a 39. hetében lévő nő szülése olyan gyorsan zajlott, hogy nem értek be az épületbe.

Apás szülésnek indult, aztán családos szülés lett belőle. Szerda reggel indult az otthonából útnak Hajagos-Turi Mónika, miután váratlanul és nagy intenzitással megindultak nála a fájások. A volánhoz a nagymama, Szabó Mária ült, a hátsó ülésen pedig a két gyerek, a 3 éves Flóra és a 12 éves Levente tartott velük, útban a kórház felé pedig az édesapát is felvették. A cél a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház volt Kecskeméten, csakhogy ezt nem teljesen sikerült abszolválni – írta meg a Bors.

Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)

Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)

Édesanyja szerint a kis Márk már otthon burkot repesztett, ők pedig azonnal telefonáltak az orvosnak, hogy indulnak.

„Én azonban már a kocsiban érzetem, hogy nem bírom ki addig. A kórházba érve egyből a mentőfeljáróra fordultunk és szóltam a férjemnek, hogy húzza le rólam a nadrágot, mert itt fogok szülni, már nem tudok kiszállni a kocsiból. Tényleg családi szülés lett Márk érkezéséből”

– mesélte a boldog édesanya.

A kórház udvarán megállt az autó, és éppen csak odaért hozzájuk Malik Olívia, a sürgősségi betegápoló, aki elmondta, hogy az érkezésekor már csak egyetlen nyomás volt hátra, a kis Márk szó szerint a kezébe pottyant.

„Láttam már szülést, de még sose fogtam újszülöttet. Az édesapa vágta el a köldökzsinórt. Miután felsírt a kisbaba és magkapta az első ellátást, az édesanyja mellkasára tettük. Így vártuk meg, míg leér a szülészeti csapat és elviszik őket”.

Időnként előfordulnak különleges autós szülések, mi pedig örömmel írunk róluk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top