Baba

Akkora volt a dugó, hogy a kocsiban szülte meg a kislányát az anya

Nagyon hamar elkezdődtek a sűrű fájások, és hiába indultak a kórházba az anyával, a kocsiban hozta világra a gyerekét.

Az autóban szülte meg gyermekét egy angliai anya, mert a forgalmi dugó miatt nem jutott el időben a kórházba. A 28 éves Jenna Herycz négy nappal későbbre volt kiírva, ám az egyik reggel elkezdődtek a fájásai.

Paracetamollal csillapította a fájdalmakat, és már kezdte túltenni magát a dolgon, amikor észrevette, hogy az összehúzódások majdnem kétpercenként ismétlődnek. Férjével, Joshsal kocsiba pattantak, és elindultak a kórházba.

Mindez reggel 8 óra körül történt, pont abban az időszakban, amikor a szülők iskolába viszik a gyerekeiket. Mozdulni sem lehetett a városban, így ők is beragadtak a dugóba. Nem sokkal később Jenna már érezte a baba fejét, és 10 perccel később világra hozta a kislányát.

Amikor megláttam, mennyi autó van az utakon, tudtam, hogy nem fogunk időben beérni. Josh próbált a vezetésre koncentrálni, de én letoltam a nadrágomat, és láttam a baba fejét

– emlékezett vissza az anya a nem mindennapi esetre.

A fájásai olyan erősek voltak, hogy nem tudott nem nyomni, nem sokkal később pedig felsírt a Sienna nevű kislány, akit az anyja azonnal a mellére tett.

A férj kis híján sokkot kapott, mikor észrevette, mi történt a kocsiban, utána pedig megpróbált arra figyelni, hogy épségben kórházba vigye az újabb taggal bővült családját.

A kórházi vizsgálatok során kiderült, hogy a babának gond van az egyik szívbillentyűjével, ami nem látszott a terhesség alatti ultrahangfelvételeken. Ezért kétszer is megműtötték, és csak két héttel később engedték haza.

A négyfős család azonban most már jól van, bár az anya még mindig alig hiszi el, mi történt vele.

(StoryTrender)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top