Erős Antónia szuper formában van, csodaszép ruhában vezet műsort

nlc | 2020. December 30.
Erős Antónia bomba formában áll kamera elé nap mint nap.

Idén töltötte be az ötvenet Erős Antónia, aki bár tervezte, hogy megünnepli a születésnapját, a vírus közbeszólt. „Azért, mert 2020 egy olyan év, ami nincs. Ilyen nem volt, és reméljük, pont ilyen nem is lesz. A naptárat sem érdemes ebben az évben megvenni, vagy töltögetni a jegyzetfüzeteinket. Ezért úgy döntöttem, mindaddig nem leszek ötven, ameddig ezt nem tudjuk úgy megünnepelni, ahogy egyébként ünnepeltük volna. Terveztük három-négy éven keresztül, mindig mondtam a barátaimnak, meg a családomnak, hogy gyűjtögessétek a pénzt, hogy együtt elmehessünk egy emlékezetes utazásra, mert nekem a legnagyobb ajándék, a top-top-top, egy nagy közös élményt szerezni. Ameddig ez nem jön létre, addig én maradok 49 plusz” – mondta korábban a híradós, akin egyáltalán nem látszik a kora, bátran letagadhatna akár 10 esztendőt is.

Bizonyítékunk is van:

„Nagyon készülünk az ünnepekre a Híradóban. Legutóbb szilveszteri ruhákat próbálgattunk. Ha már nagy bulikat nem tervezhetünk, a külsőnk legyen alkalomhoz illő” – írta korábban a közösségi oldalán Erős Antónia, aki rengeteg bókot bezsebelt a szettje és az alakja miatt. 

Az RTL Klub híradósai:

Erős Antónia (Fotó: RTL Klub)

Exit mobile version