nlc.hu
Sztárok

Havas Henriket idegesítette Jáksó

Havas Henrik: „Megőrültem a Jáksótól, amikor a csúnyaságával volt elfoglalva”

A Heti Hetes visszatért az éterbe – ezúttal Jáksó nélkül, ám mégis szóba került az egykori műsorvezető.

1999 szeptemberében indult el az RTL Klubon a rendszerváltás utáni kereskedelmi televíziózás legsikeresebb közéleti-szórakoztató műsora, a Heti Hetes, amely legnézettebb időszakában milliókat ültetett le a képernyők elé. A Partizán nevű Youtube-csatornán összehozták a régi szereplőket, és egy utolsó adás erejéig újra láthattuk a nézők egyik kedvenc műsorát. Igaz, Jáksó László helyett ezúttal a csatorna egyik arca vezette a műsort, mégis szóba került az egykor házigazda.

„Engem halálosan idegesít, amikor egy csúnya ember a saját elesettségével, nyomorúságával visszaélve, azon humorizál. Én megőrültem a Jáksótól, amikor a csúnyaságával, az ádámcsutkájával, az állával volt elfoglalva. Én azt gyűlölöm. Fizikailag meg tudnám ölni az ilyen embert, aki saját magával, a csúnyaságával, nyomorultságával… (…) A nők átnéznek rajta, hát baszd meg” – mondta Havas Henrik, majd Hajós András vette át a szót. Elmondta, hogy a Heti Hetes „nagyjai” soha nem tapasztalták meg, hogy milyen egy kis emberként beülni közéjük. 

Itt megnézheted a teljes videót:

Emlékszel még a Heti Hetes sztárjaira?

havas henrik

Havas Henrik (Fotó: Partizán Youtube)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top