Évek óta sikert sikerre halmoz és szinte bármilyen szerepben is tűnik fel, Peller Károly minden alakítását vastaps kíséri. Bár a színész már az általános iskola végén tudta, hogy művészeti pályára szeretne lépni, mindez nem ment zökkenőmentesen.
„Mikor jött a továbbtanulás, azt mondtam, hogy óvóbácsi szeretnék lenni. A családom nemet mondott rá, ahogy a menedzserasszisztensi képzésre is. Végül cukrásznak tanultam, majd a mamám látott egy hirdetést a musicalstúdióról, ahova jelentkeztem is. A színészmesterséget soha nem engedtem el egy percre sem. Ötször felvételiztem a Színművészetire, általában a második-harmadik rostán szórtak ki mindig” – emlékezett vissza a fogyókúrával felhagyó Peller Károly, akinek édesapja nehezen emésztette meg fia pályaválasztását.
„Édesapám kezdetben ellenezte a színészi pályát, bár így jobban belegondolva, inkább csak féltett. Nálunk dinasztiák óta hagyományozódik a hentes mesterség. A színészetről nem voltak tapasztalatai, nem ismerte ezt a világot, nem tudhatta, hogyan fogok benne boldogulni. Aztán jött egy töréspont nála. Látta a vizsgaelőadásaimat, látott Győrben is játszani, majd a Csárdáskirálynőben. Megnyugodott, hogy ez tényleg nekem való. Azóta még büszkébben követi a pályafutásom” – mondta a színész, akinek édesapja ma már az egyik legnagyobb rajongója.
„A húgom szokta mesélni, hogy otthon néha mindenhonnan én »üvöltök«. Apukám otthon betesz egy DVD-t az előadásomról, aztán kimegy a szobából, a DVD-t elfelejti kikapcsolni, de közben a konyhában elindít egy CD-t, amin én énekelek. Na ilyenkor szokott a húgom »megőrülni tőlem«” – mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Peller Károly, aki nemrég egy ijesztő időszakról is beszélt.
Az interjút itt visszahallgathatod:
A Sláger Kult vendégei voltak:
- Jáksó László április óta nem rádiózik – kiderült, mit csinál most
- Király Viktor: „A fiam csak az anyukája hangját szereti”
- Jeges fürdővel töltődik fel Palya Bea és a párja