Fogadjunk, hogy ezt nem tudtad Dobos Evelinről

nlc | 2021. Január 30.
Még csak 28 éves, de nemcsak színésznőként, műsorvezetőként is láthattuk már Dobos Evelint.

Dobos Evelin az RTL Klubon futó nagy sikerű sorozatban, a Keresztanyuban Petrát, Róza mama unokáját játssza. Mit lehet tudni a 28 éves lányról? Kiderítettünk pár dolgot!

Négy évig volt az M5 műsorvezetője

Érettségi után 2013-ban felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakára, ahol 2016-ban végzett. 2017-ben a második legfontosabb női szerepet kapta Nemes Jeles LászlóNapszállta című filmjében. A filmet 2018-ban, a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. 

2020-ig az M5 kulturális csatornán dolgozott szerkesztő, műsorvezetőként. A Hétvégi belépő kétórás élő adásban Bősze Ádám mellett volt műsorvezető, majd a Kult’30 – Az értékes félóra című élő kulturális programajánló műsort vezette.

Nagykövet

A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat 2020-as „Az élet nem játék! Adj vért” elnevezésű nyári véradó kampányának népszerűsítésére nagykövetnek kérték fel.

Dobos Evelin fiatal, sokoldalú tehetség (Fotó: Sajtóklub)

Kedvenc hobbija az utazás

Dobos Evelin a Hajónaplónak adott korábbi interjújában elárulta, hogy imád utazni, Kínát egyenesen imádja.

„Peking. Egy európainak igazi kultúrsokk, ami mellett nem lehet elmenni. Szerintem két reakció létezik, vagy soha többet nem szeretnél Kínába utazni, vagy örökké függővé válsz, én az utóbbi lettem. Szeretném egyszer beutazni minden pontját és eljutni minden szegletébe – akár egy lakóautóval –, csodálatosan új és más világ, semmihez sem hasonlítható, amit eddig valaha tapasztaltam. Nagyon idegen, életvitelszerűen nem tudnék ott élni, de turistaként belekóstolnék” – mondta.

Olvass a Keresztanyu szereplőiről: 

(Nyitókép: Sajtóklub)

Exit mobile version