nlc.hu
Sztárok

Kékesi Gábor a Keresztanyu nyomozója

Keresztanyu Casanovája: három érdekesség Kékesi Gáborról

A kicsit nagyképű, mindent tudó városi nyomozót alakítja az RTL Klub új sikersorozatában, a Keresztanyuban. Te mennyit tudsz a sorozat ügyeletes szívtiprójáról?

Kékesi Gábor Makkosszállás ügyeletes szívtiprója. A Keresztanyu sorozat macsó, kevésbé szégyenlős nyomozójáról hozunk három olyan információt, amit talán nem tudsz még róla.

36 éves, országos ismertséget a 200 első randi hozta meg neki

1984-ben született Budapesten. A Pesti Magyar Színiakadémián végzett 2010-ben, majd a Pannon Várszínházban, a Thália Színházban, a Vígszínházban, a Karinthy Színházban és az Operettszínházban is játszott. Színpadi (prózai és zenés) szerepei mellett szinkronszínészként is ismert, emellett filmekben és sorozatokban is szerepet vállalt. Az országos ismertségét a Viasat3 200 első randi című sorozatában Bicskey Félix hozta meg a színésznek. Szerette Áts Feri szerepét A Pál utcai fiúkban, és láthattuk a Hair című musicalben, ahogy A dzsungel könyvében is. 

Kékesi a Keresztanyu szívtiprója

Fotó: Sajtóklub

Imádja a Balatont

„Én fővárosi vagyok, de a szabadidőmet, ha tehetem, gyerekkorom óta a Balatonnál töltöm, így az alsóörsi helyszín számomra még fontosabb. Mióta megszülettem, a család mindig a Balatonnál nyaralt, és most, a bátyámékkal, öcsémékkel is folytatjuk ezt a hagyományt. Édesapám tanított meg szörfözni, a mai napig szívesen csinálom, de imádok akár csak hajókázni vagy úszni a Balatonban” – nyilatkozta korábban a LikeBalatonnak

Hosszú út vezetett a színészetig

Még egészen fiatalon megtalálták az első szerepek, felkérések, de a Színművészeti Egyetemre nem nyert azonnal felvételt. Így a színész – családja javaslatára – folytatta azt az utat, amit édesapja és a testvére jártak be.

„Elsőre nem sikerült a felvételim, de addig is dolgoznom kellett. Szerettem volna a saját lábamra állni, függetlenedni. Pilótacsaládból jövök, édesapám sportrepülő-pilóta, a bátyám nagygépes pilóta, az öcsém most tanul repülőgépet vezetni. Mivel voltak ismerősök a Malévnál, így édesapám megkérdezte, miért nem megyek el légiutas-kísérőnek. Jelentkeztem, felvettek, és innentől kezdve »repkedtem«. Otthonosan mozogtam a levegőben, szerettem, az emberekkel is jól tudtam kommunikálni. Ám később újra elindultam a színház irányába”  – árulta el korábban Kékesi Gábor.

Olvass még a Keresztanyuról az nlc-n!

(Nyitókép: Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top