Nehéz időszak van Bódi Csabi mögött, aki még ősszel esett át a koronavíruson. Az énekes nem szívesen beszélt eddig a történtekről, barátaival – Emilióval és családjával – azonban kivételt tett és elmesélte, min ment keresztül.
„Tavaly október 25-én kaptam el a koronavírust, amivel sajnos kórházba is kerültem. Tíz napot töltöttem bent, teljesen egyedül, csak én és a gondolataim. A családom csak a portáig jöhetett, beküldték, amit lehetett, de nem találkoztunk. Még jobban Isten felé fordultam, rengeteget imádkoztam. Nem az életemet féltettem, hanem amiatt aggódtam, hogy ha velem történik valami, mi lesz a gyerekeimmel, a családommal. Végtelenül hálás vagyok a Jóistennek, hogy megmentette az életem” – emlékezett vissza Bódi Csabi, aki súlyos állapotba került a vírus miatt.
„Egyszer bejött a nővér és közölte, hogy annyira rosszak az eredményeim, hogy plusz oxigénre van szükségem. Megrémültem, hogy lélegeztetőgépre tesznek, akkor már napok óta mást sem lehetett hallani, csak azt, hogy kiket vitt el a járvány. Szerencsére elég volt a maszkon keresztüli oxigénpótlás. Megkönnyebbültem, hogy ennyivel ’megúszom” – mondta az énekes, aki a mai napig küzd bizonyos szövődményekkel.
„Azóta sem tévézni, sem tartósan telefont használni nem tudok. Ha fixen, hosszabban nézek egy pontot, rosszul leszek és szédülni kezdek. Így telefont is csak arra használok, hogy felvegyem, ha hívnak, de a posztokat sem én teszem ki, mert egyszerűen nem bírom nézni a kijelzőt, görgetni a hírfolyamot. Még mindig azt mondom, hogy szerencsém volt, hogy »csak« ennyire döntött le ez a vírus. Örülök, hogy túl vagyok rajta és a családom is jó egészségnek örvend” – árulta el a SlágerTV-n látható Drága családomban Bódi Csabi.