nlc.hu
Sztárok
Tóth Vera a családbővítésről

Tóth Vera felkészült az anyaságra: „Várjuk szeretettel ezt a kis csöppséget”

Tóth Vera azt mondja, a párjával már a gyereket tervezik.

Tóth Vera óriási boldogságban és szerelemben él a párjával, így nem csoda már a családbővítésen gondolkoznak. „Két éve van egy párom, aki nagyon cuki. Gasztroszakember, borász. Az a sztori, amiben a legnagyobb hedonizmus tud lenni. Hiszen egy éppen fogyózó énekesnő egy nagyon jól főző férfi mellett találja meg magát” – kezdte az RTL Klub Reggeliben. Azt is elmondta, hogy elköltözik mostani albérletéből, mert szeretni közelebb lenni a húgához.

Emellett természetesen kétlaki életet él, hiszen a szerelmét Palkonyához köti a munkája. „Szeretnék neki (a húgának) segíteni, meg én is gyakorolnék. Én is szeretnék anyuka lenni nemsokára. Jövő héten leszek 36 éves, úgy érzem, most kezdek el megérni erre. Most alakul úgy az életem, meg az egész rendszer benne… Az edzőm megnyugtatott, hogy a terhességem alatt is végig fog asszisztálni. (…) Dolgozunk az ügyön régóta. Szabad utat kapott a dolog, várjuk szeretettel ezt a kis csöppséget” – árulta el Tóth Vera.

A Reggeli vendégei voltak: 

tóth vera

Tóth Vera (Fotó: RTL)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top