Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter egy politikai thrilleren dolgozik együtt barátjával, Louise Penny kanadai írónővel – számolt be róla az MTI.
Az októberben megjelenő State of Terror című regény főszereplője egy frissen kinevezett női külügyminiszter, aki egykori riválisa szolgálatában kezdi meg munkáját – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.
Nem sokkal később terrortámadások bolygatják meg a globális rendet, és a külügyminisztert megbízzák egy csapat összeállításával, amelynek feladata a halálos összeesküvés kibogozása lesz.
Clinton „valóra vált álomnak” nevezte közleményében, hogy Pennyvel dolgozhat együtt.
Hillary Clinton férje, Bill Clinton korábbi amerikai elnök már két thrillert is írt James Patterson amerikai bestselleríróval közösen. A 2018-ban megjelent Az elnök eltűnt című regény több millió példányban kelt el világszerte. A The President’s Daughter című könyv, amelynek középpontjában egy volt amerikai elnök áll, akinek elrabolják a lányát, idén nyáron jelenik meg.
A könyv az Egyesült Államokban a Simon & Schuster és a St. Martin’s Press, míg Nagy-Britanniában és a világ többi részén a Pan Macmillan gondozásában jelenik meg.
Hillary Clinton 2016-ban az amerikai történelem első női elnökjelöltjeként indult a választáson, a republikánusok által jelölt Donald Trump ellen. Vereségét követően egy ideig visszavonult a nyilvánosságtól, 2019-ben pedig lányával közösen kezdett könyvírásba. A műben olyan nőket mutatnak be, mint a klasszika-filológus Mary Beard, Chimamanda Ngozi Adichie író, vagy épp az elmúlt hónapokban világszerte ismertté vált fiatal környezetvédő aktivista, Greta Thunberg.
Sokoldalú first ladyk
- Aki az első hölgyek között is az első volt: Dolley Madison
- Így változik meg egy nő, ha first lady lesz – beszédes előtte-utána fotó
- Sztárok hálószobái – Így lábadozott az elnök felesége a műtét után