nlc.hu
Sztárok

Kocsis Lilkó lelki nehézségekkel küzd

Az exatlonos Kocsis Lilkó mélypontra került: „Megérintett a szele, hogy ismét találkozhatok a szeretteimmel”

Kocsis Lilkót lelkileg rosszul érintette a párbaj.

Kocsis Lilkó kiemelkedő teljesítményt nyújt az Exatlon Hungaryben, azonban már többször előfordult, hogy társainak kellett lelket önteniük belé. A tizenháromszoros showtánc-világbajnok már nagyon hiányolja a családját és a barátait, de a végsőkig kitart – igaz, a Szendy Lilla elleni párbaja után nagyon rosszul érezte magát. Erről nemcsak a csapattársával, Danival beszélgettek a tegnapi adásban, henem nekünk is elárulta, mi zajlik éppen benne.

„Nem mondanám, hogy megviselt a párbaj, inkább az volt rám hatással, hogy megérintett annak a szele: ismét találkozhatok a szeretteimmel, és ezért nehéz újra visszarázódni a játékba. Danival leültem beszélgetni erről, és éppen azt mesélte, hogy vele is ugyanígy volt, amikor párbajra kényszerült. Viszont tudom, hogy ő is átlendült ezen a holtponton, viszonylag könnyedén, úgyhogy nekem sem jelenthet problémát, és igyekszem ebből erőt meríteni” – kezdte Kocsis Lilkó, aki arról is beszélt, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott a párbajon. 

,,Ugyanolyan versenynek fogtam fel, mint a többi futamot. Nem a végcél lebegett a szemem előtt, csak az, hogy mindig az adott körben jól teljesítsek. Alapvetően nem változtatott meg a párbaj, Franci sérülése is átkattintott bennem dolgokat, de úgy érzem, hogy minden tapasztalás csak erősebbé tesz” – mondta, továbbá arról is beszélt, hogy milyen most a csapategység. 

Kocsis Lilkó, az Exatlon Bajnok csapatának tagja

Kocsis Lilkó, az Exatlon Bajnok csapatának tagja (Fotó: TV2/Sajtószoba)

„Amikor az utolsó hetet töltöttük Lillával, sikerült megbeszélnünk a dolgokat, és csapatként tudtunk együttműködni. Ez Lilla távozásával is folytatódott. A korábbi nehézségek ellenére úgy érzem, hogy egyre jobb és szorosabb egységet alkotunk, Janka is egyre nyitottabb” – árulta el Lilkó, aki úgy érzi, Franciban és Daniban feltétel nélkül megbízhat, és a végsőkig kitartanak egymás mellett.

Az Exatlon Hungary versenyzőiről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top