Monica Bellucci 16 éves lánya, Deva akár az ikertestvére is lehetne

M. N. | 2021. Március 04.
A divatvilág is felfigyelt már Monica Bellucci és Vincent Cassel nagyobbik lányára, a lenyűgözően szép Devára.

Monica Bellucci olasz színésznő és Vincent Cassel francia színész 1999 és 2013 között voltak házasok és két gyermekük született: Deva 2004-ben, Léonie pedig 2010-ben. Az idősebbik lány, aki akár az édesanyja ikertestvére is lehetne, tavaly kezdett el modellkedni. A kezdés igen erős volt, hiszen a Dolce&Gabbana divatház szépségnagyköveteként, a Shine parfüm arcaként debütált az illat 2020-as kampányában. 

„Ez csak egy kampány. Iskolába jár. Azt hiszem, ki akarta próbálni ezt a lehetőséget, amit felajánlottak neki. Be akarta bizonyítani, hogy képes belépni a munka világába, felnőttekkel együtt dolgozni és mindezt kezelni. Szeretné folytatni a tanulmányait és élni a tinédzserek életét, annak minden szépségével és nehézségével együtt” – nyilatkozta akkor lányáról a Le Monde magazinnak Monica Bellucci, aki a nyolcvanas években maga is modellként kezdte a karrierjét és szintén dolgozott a Dolce&Gabbanának.

Deva Cassel kisgyerekként édesanyjával és tiniként a milánói divathéten (Fotók: Profimedia/Getty Images)

Deva Cassel modellpályája nem merült ki azonban egyetlen kampányban, az azóta eltelt időszakban ugyanis számos felkérést kapott különféle magazinoktól. Nemrégiben az ELLE francia kiadásában pózolt, ebben a hónapban pedig a ő spanyol Harper’s Bazaar címlaplánya. Ahogy a lap is fogalmaz: Monica Bellucci és Vicent Cassel lánya édesanyja lefegyverző szépségét és apja vonzerejét örökölte, ezekkel az adottságokkal pedig generációjának egyik legnagyobb ígérete a modellszakmában. 

A Harper’s Bazaar spanyol kiadásának 2021 márcousi címlapja

A fiatal lányt az Instagramon több kommentelő is megvádolta, hogy plasztikáztatott annak érdekében, hogy minél jobban hasonlítson az édesanyjára. A trolloknak azzal vágott vissza, hogy nézzék meg nyugodtan a gyerekkori fotóit, melyeken már látszik a közte és édesanyja között lévő lévő természetes hasonlóság.

„Mint látható, az ajkam és a szemöldököm már kicsi koromban is hangsúlyos volt. Tudom, hogy nem kell törődnöm az ilyen megjegyzésekkel, de kezdik befolyásolni az életemet, ezért azt kérem, hogy hagyjátok az abba a hamis információk terjesztését, melyekre nincs bizonyítékotok” – írta akkor Deva a közösségi oldalán. 

Deva szíve egyébként tavaly óta foglalt: szerelme Luca Salandra olasz-francia modell, akivel tavaly nyáron posztolták az első közös fotókat az Instagramra. 

Sztáranyukák és hasonmás lányaik

Cindy Crawford és Kaia Gerber

Cindy Crawford és Kaia Gerber (Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)

Julianne Moore és Liv Freundlich

Julianne Moore és Liv Freundlich (Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images for Bottega Veneta)

Gwyneth Paltrow és Apple Martin

Gwyneth Paltrow és Apple Martin (Fotó: Instagram)

Demi Moore és lányai

Demi Moore és lányai (Fotó: Rachel Murray/Getty Images for Visionary Women Salon)

Catherine Zeta Jones és Carys Zeta Douglas

Catherine Zeta Jones és Carys Zeta Douglas (Fotó: Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/ Getty Images for Fendi)

Reese Witherspoon és Ava Phillippe

Reese Witherspoon és Ava Phillippe (Fotó: Monica Schipper/FilmMagic)

GettyImages-1146661438

Vanessa Paradis és Lily-Rose Depp (Fotó: Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images)

Uma Thurman és Maya Hawke

Uma Thurman és Maya Hawke (Fotó: by Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images)

Még több sztárcsemete

Exit mobile version