nlc.hu
Sztárok

Uma Thurman lánya, Maya Hawke

Édesanyja szépségét és tehetségét is örökölte Uma Thurman lánya

Uma Thurman és Ethan Hawke lánya modellként kezdte a karrierjét, ma már azonban elsősorban színésznő, mindemellett egy lemezt is kiadott.

Uma Thurman 1998. július 8-án hozta világra első lányát, mindössze egy nappal azután, hogy összeházasodtak akkori párjával és gyerek apjával, Ethan Hawke-val. Maya Hawke New Yorkban nőtt fel. Diszlexiája miatt többször is iskolaváltásra kényszerült, végül a Saint Ann’s magániskolában találta meg a helyét, hol művészi képességeit is fejleszthette.

Uma Thurman és lánya

Uma Thurman és Maya Hawke 2019-ben Giorgio Armani divatbemutatóján (Fotó: Profimedia)

A középiskolát követően a patinás Juilliard konzervatóriumban folytatta tanulmányait, ahová azonban csupán egy évig járt, induló karrierje ugyanis annyira lefoglalta, hogy az idejébe már nem félt bele a tanulás.

Maya Hawke

Maya Hawke az SAG-díjátadón (Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / FilmMagic)

Számos sztárgyerekhez hasonlóan Maya is modellkedéssel kezdte: édesanyjához és nagymamájához hasonlóan szerepelt a Vogue-ban, 2016-ban az AllSaints divatcég kampányarca lett, de számos más divatmárkával is dolgozott. Színészi debütálása 2017-ben volt a Kisasszonyok minisorozatban, melyben az egyik főszerepet, Jo Marchot alakította. 

Tavaly feltűnt Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmjében, majd pedig bekerült a Stranger Thingsbe. A sorozat harmadik évadában Robin Buckley szerepét játszotta el, a legtöbben ennek köszönhetően ismerték meg. Alakítását tavaly Saturn-díjjal ismerték el, illetve idén a hollywoodi színészcéh Screen Actors Guild-díjára is jelölték. Legújabb, Mainstream című filmjét, melyet Gia Coppola – Francis Ford Coppola unokája – rendezett, szeptember 5-én mutatták be a Velencei Filmfesztiválon. 

A színjátszás mellett énekel is, debütáló albuma, a Blush idén jelent meg.

Maya Thurman-Hawke

Néhány napja, a Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Marilla Sicilia / Archivio Marilla Sicilia/Mondadori Portfolio via Getty Images)

„Gyerekkoromban előfordult, hogy esernyőt kellett a fejem fölé tenni, hogy az autóhoz menjek, amivel iskolába vittek, mert odakint lesifotósok várakoztak. Nem sokszor fordult elő, de voltak traumatikus idők, például a szüleim válása. Amikor nyilvánosságra került, hihetetlenül fájdalmas volt. Elég sokat tudtam a reflektorfényről ahhoz, hogy féljek tőle, de végül a szerelem legyőzte a félelmeimet. Akkor vagyok a legboldogabb, ha játszhatok és zenélhetek” – nyilatkozta néhány hónapja egy amerikai lapnak.

Még több celebgyerek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top