Jelenleg a járványhelyzet miatt sok a korlátozás Németországban is, ezzel azonban a műsorvezető igyekszik a lehető legkevesebbet foglalkozni. Ada kismamaként úgy döntött, amire nincs befolyása, azért már nem aggódik.
„Úgy állok hozzá, hogy igyekszem a dolgok jó oldalát nézni. Terhesen amúgy is kontrolláltabban kell élned az életedet, így legalább nem maradok le semmiről.”
A várandósság kapcsán Ada elárulta, hogy sokáig úgy hitte, ismét fia lesz, ezért nem is gondolkodott lány nevekben, így eleinte Brúnónak nevezték a születendő gyereküket.
„Ennek olyan vicces sztorija van, legalábbis nekünk vicces. Máté lányos apukának képzelte magát, hogy neki csak lánya lehet, én meg mondtam, hogy figyelj, ne éld bele magad ennyire a lány sztoriba, mert mi van, ha fiú lesz és kapsz egy Brúnót? Nem tudom, honnan jött nekem a Brúnó név, de ez még két-három évvel ezelőtt volt. Ezek után, amikor terhes lettem, az első orvosi időpontom Brúnó névnapra esett, és hát ennek mekkora az esélye?”
Adáék magukban el is könyvelték, hogy a gyerek neve már megvan. A Kiss vezetéknévhez mindenképpen valami különlegesebb keresztnevet képzelt el, valamint fontos szempont volt az is, hogy külföldön is könnyen ki tudják ejteni. Amint kiderült a kicsi neme, Adában két név merült fel. Még az első terhessége alatt megtetszett neki a Maja név, valamint a pótnagymamája után a Bella, viszont a választásnál fontos szempont volt az is, hogy ne legyen túl gyakori név.
„Mivel mindegyik toplistás, ezért arra gondoltam, mi lenne, ha összevonnánk és lenne Majabella. De ez egy nem létező név, így ebből nem lett semmi.”
Voltak még más nevek is a pár listáján, például a Léda, ami ellen az szólt, hogy Németországban nehezebben tudják kiejteni, ezért végül a kicsinek a különleges Freya nevet választották.
„Sokan kérdezték, hogy honnan szedtem. Nem én találtam ki, ez egy létező név, ez benne van a Magyar Tudományos Akadémia névlistájában, szóval ez egy adható név, szóval nem az én agyament ötletem, hogy ezzel flancolni akarok.”
Így választottak nevet a sztárszülők:
- Íme az első fotó: megszületett Magony Szilvia kisfia, nemzetközi nevet választottak neki
- Itt az első fotó Bordán Lili gyerekéről, aki szép mitológiai nevet kapott
- Megszületett Király Viktor kisfia, igazán különleges nevet kapott
- Sztárbabák, akik szokatlan, de nagyon szép nevet kaptak