nlc.hu
Sztárok

Armie Hammer nemi erőszak vád

Nemi erőszakkal vádolják a Szólíts a neveden színészét, Armie Hammert

Egy Effie nevű nő sajtótájékoztatón mondta el, hogy Hammer négy órán át fogva tartotta, erőszakolta és megverte.
Nemi erőszakkal vádolják a Szólíts a neveden színészét, Armie Hammert

Csütörtöki, virtuális sajtótájékoztatón jelentette be egy csak Effie-ként bemutatott nő, hogy a Szólíts a neveden színésze, Armie Hammer 2017-ben megerőszakolta őt.

A 34 éves Hammer tagadja a vádakat és ügyvédjén keresztül üzente: „Reméli, hogy tisztázhatja magát”.

A BBC-hez eljutott információk szerint a Los Angeles-i rendőrség már február 3-a óta nyomoz az ügyben.

Effie elmondása alapján 2016-ban, 20 évesen ismerkedett meg a színésszel Facebookon. „Azonnal beleszerettem” – mondta a nő, aki hozzátette, hogy a kapcsolat előrehaladtával Hammer egyre több manipulációs eszközt használt arra, hogy kontroll alá vonja lelkileg és testileg.

Az említett nemi erőszak Effie szerint 2017 áprilisában történt és négy órán át tartott. Effie elmondása alapján a férfi többször a falhoz vágta a fejét, ő próbált megszökni, de a színész erősebb volt és nem engedte. „Attól féltem, hogy meg fog ölni.” Hammer később magára hagyta és többé nem beszélt vele. Effie öngyilkossági gondolatokkal és szégyennel is küzdött az erőszak után.

Hammer még tavaly távozott több, folyamatban lévő forgatásból, miután már tavaly elindultak a hírek az erőszakosságáról.

A színész és felesége, Elizabeth Chambers tavaly váltak el.

Ha segítségre van szükséged:

NANE SEGÉLYVONAL

Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek

06 80 505 101

hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22 és szerda 12-14 óra között

PATENT EGYESÜLET

A jogsegély elérhető telefonon szerdánként 16 és 18 óra között és csütörtökönként 10 és 12 óra között a 06 70 220 2505 mobilszámon, illetve e-mailen a jog@patent.org.hu címen folyamatosan.

(Kiemelt kép: Image Press Agency / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top