Ma reggel érkezett a szomorú hír, elhunyt Törőcsik Mari. A művésznő régóta betegeskedett, ám sosem hittük, hogy végül legyőzi őt a kór. Aki ismerte, találkozott vele, vagy csak látta a színházban, egy filmben, azt azonnal elvarázsolta. A személyisége minden embert magával ragadott, nem csoda, hogy sokakat megrendített a hír. Ábel Anita élő adásban búcsúzott tőle, de több ismert ember is megemlékezett róla a közösségi médiában.
Tóth Gabi
,,Isten vigyázza útját MŰVÉSZNŐ” – írja az énekesnő.
Lovász László
A rádiós egy szív emojival és egy csodálatos képpel búcsúzik Törőcsik Maritól.
Teszári Nóra
Az RTL Klub korábbi műsorvezetője is megemlékezett.
Vecsei H. Miklós
A fiatal színész többször állt egy színpadon Törőcsik Marival – szerette, tisztelte a művésznőt. ,,Hálás vagyok, hogy láthattam Vasziljevvel együtt, Rizsakov rendezésében éteri Lukaként, gyönyörű Zsótér-előadásokban, az életemet meghatározó Szarvassá változott fiúban (“Gyere haza, édes fiam, én hívlak, a te édesanyád!”), hogy állhattam mellette színpadon, és hogy amikor tavaly meglátogattuk Atival Velemben, és róla és Pilinszkyről kérdeztük, akkor azt mondta, élete ajándéka, hogy Maár Gyula mellett élhetett és várja, hogy újra találkozzanak” – írja a színész.
Szabó Zsófi
Az RTL Reggeli műsorvezetője egy olyan képet posztolt, amin számos legenda látható: Garas Dezső, Törőcsik Mari, Mécs Károly, Mendelényi Vilmos és Szabó Gyula. ,,Isten Veled Mari!” – írja Zsófi.
Mucsi Zoltán
A színész egy gyerekkori képpel búcsúzik a művésznőtől. ,,Drága Mari, nyugodj békében” – írja.
Németh Kristóf
,,Isten Önnel, Művésznő!” – írja a Keresztanyu színésze.
Járai Kíra
Járai Máté felesége is nagymamájaként szerette Törőcsik Marit, szép emlékekkel búcsúzik.
Nagy Ervin
A színész megtörten búcsúzik ,,harmadik nagymamájától”.
Járai Máté
Törőcsik Mari és Járai Máté kapcsolata mindig is különleges volt, nagymamájaként tekintett rá a színész. Bízott benne, hogy a művésznőt hazaengedik a kórházból, de sajnos ez nem így alakult. Legutóbbi vele készült interjúnkban a következőket mondta: ,,Jelenleg aggódom a nagymamámért, de remélem, hogy hamarosan kikerül a kórházból és mindenki azt olvashatja, hogy Törőcsik Mari már újra otthon van.”