nlc.hu
Sztárok

A Netflix szuperprodukciójában kapott szerepet Gere Dénes

A Netflix szuperprodukciójában kapott szerepet Gere Dénes Ákos, a Drága örökösök Milanja

Gere Dénes Ákost a Drága örökösökben láthattuk legutóbb, most pedig egy Netflix-sorozatban szerepel.

Gere Dénes Ákost leginkább a Drága örökösök Milanjaként ismerhetjük, ő volt Bogdan társa a sorozatban. A színész azonban nem csak magyar produkciókban játszik, nemzetközi karrierre tör és máris hatalmas sikereket könyvelhet el magának. A Netflix legújabb, régóta várt sorozatában is szerepet kapott, a Shadow and Bone-ban láthatjuk, ráadásul nem csak statisztaként, hiszen szöveges szerep jutott neki.

Kíváncsiak voltunk, hogy lehet egy ilyen szuperprodukció közelében kerülni. „Éppen úgy zajlik a casting, mint minden szereplőválogatás. A készítőknek van egy elképzelése a figurával kapcsolatban, és ha külsőre, valamint alakításban is passzol valaki ehhez, akkor megkapja a szerepet. A szöveg nyilván nem elég, vannak szituációs játékok, improvizáció, később pár próbafelvétel, és ami a legfontosabb, hogy az egy-egy jelenetben szereplő színészek között meglegyen a kémia” – kezdte az nlc-nek Gere Dénes, aki nagyon büszke erre az alakításra, de azt mondja, mindig az éppen aktuális projektet érzi a legközelebb magához.

„Mindig az adott projekt a kedvencem. Imádom a munkám, megpróbálom kihozni belőle a maximumot, ehhez persze elengedhetetlen az összhang a rendezővel és a stábbal. Sok munkámat szeretem, mindegyik más miatt áll közel hozzám. Sok emlék, nevetés, sok könny és veríték. A legelső olyan darab, amire mindig is nagyon büszke leszek, az a Bujtor István rendezte Száll a kakukk fészkére című színházi előadás. Ez örökké emlékezetes marad, de természetesen a többi szerepemet is szeretem” – emlékszik vissza a színész.

gere dénes ákos bk

Gere Dénes Ákos a Barátok köztben (Fotó: RTL)

Gere Dénes Ákos a sorozatokat és a filmeket is ugyanúgy szereti, nem tudna választani a kettő között. „A filmezés kicsit talán precíziósabb munka, nagyobb odafigyelést igényel mindenki részéről. A kihívás mindig ugyanolyan nagy, a szerepet el kell játszani mindkét esetben, a lehető legjobb tudásom szerint. Ebben nincs különbség, akár filmben, akár sorozatban játszom. A sorozatgyártás egy kicsit talán népszerűbb mostanában, ráadásul hatalmas benne a kreatív szabadság, bármikor lehet alakítani, legalábbis nekem ez a tapasztalatom” – mondja a Drága örökösök-szereplő, aki több nagy név mellett is játszott már.

„Dolgoztam Simon Peggel, Margot Robbie-val, Tom Weston-Jonesszal. Mindenkitől el tudtam sajátítani valami praktikát, sokat tanultam tőlük a közös munka során. Az egyik legjobb élmény mégis a Rowan Atkinsonnal való közös munka volt. Nagyon precíz fickó, minden lépése átgondolt, nagyon intelligens és rettentő gyorsan tanul. Az öltözőkocsiknál nagyon közvetlen, elbűvölő személyiség, sokat poénkodik, és őszintén kíváncsi minden emberre. Viszont ha munka van és menni kell, akkor teljesen átszellemül és nem lehet hozzászólni” – részletezi Dénes, akinek az álma, hogy egyszer egy hasonlóan nagy produkció főszereplője lehessen, és ezért sokat is tesz. Hozzáteszi, a magyar produkciókat sem szorítja háttérbe, ha hívják és van ideje, szívesen vállal bármilyen szerepet.

gere dénes last kingdom

Gere Dénes Ákos a Last Kingdom című filmben (Fotó: Gere Dénes)

„Eddig minden magyar produkcióval élmény volt együtt dolgozni. A háttér, a technika nagyon sokat fejlődött az elmúlt 10-15 évben, pont olyan profi minden és mindenki, mint külföldön. Bármelyik sorozatban, filmben szívesen dolgozom, ha hívnak”

– fejtette ki Dénes, aki a Netflix Shadow and Bone című sorozatában szöveges szereppel debütált, ami hatalmas dolog. „A szerepem szerint egy hadnagyot alakítok, aki egy generális alatt teljesít szolgálatot. A forgatás nagyon grandiózus volt, rengeteg emberrel találkoztam. Több száz statiszta, hatalmas díszletek, sosem láttam még ilyet korábban. Mindenki iszonyatosan profi volt, pedig nagyon hideg volt. De ilyenkor belülről fűt valami megmagyarázhatatlan dolog, hogy alkothatsz. 200 ember figyelte minden egyes lélegzetvételünket és mindenki drukkolt, hogy ha kimondják, hogy ‘action’, akkor minden rendben menjen” – emlékezett vissza a forgatásra a színész.

Legfrissebb sztárhíreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top