Tóth Gabi már rutinos zsűritagja a tehetségkutatóknak, korábban mentorként láthattuk, és a Sztárban sztár leszek! első évadában mesterként bizonyított. Köllő Babett még új ebben a szerepben, és ma reggel arról meséltek, hogyan képzelik el a közös munkát.
“Szerintem küzdeni fogunk a kis versenyzőinkért. Én is egy anyatigris típus vagyok, te is, és valószínűleg komoly egymásnak feszülések lesznek emiatt” – mondta Babett, aki abszolút versenyzőtípust keres, aki alázatos és szorgalmas. Bár a kritika mindkettő mester szerint előrevisz, Gabi szerint önbizalmat kell építenie a versenyzőknek, és a szeretet mellett nem szabad elfogultnak lenni.
Majka és Pápai Joci rutinosnak számítanak, Babett az, akinek ez a feladat új, és Tóth Gabi nagyon örül, hogy együtt tudnak most dolgozni.
“Nagyon örültem, hogy mestertárs lett, mert egyrészt azt gondolom, hogy Babett egy nagyon tehetséges csajszi. Én már egy éve, amikor egy másik műsor kapcsán kérdeztek, elmondtam, hogy tehetséges csaj, csak még nem volt olyan műsor, amiben ezt kamatoztathatta volna, megmutathatta volna. És most ő is kiteljesedhet.”
Köllő Babett a Sztárban sztárban is nagyot ment:
- Meglepő, kivel készül Köllő Babett a Sztárban Sztár adásaira
- Köllő Babett váltásra készül: „Nem tudom, mi lesz velem”
- Új zsűrivel folytatódik a Sztárban Sztár idei évada