nlc.hu
Sztárok
L.L. Junior testőrei

Öt testőrrel indult a Covid utáni első bulijára L.L. Junor

L.L. Junior már nagyon várta, hogy végre újra felléphessen.

Két héttel ezelőtt engedélyezték az 500 fő alatti rendezvényeket, így végre a zenészek is visszatérhetnek a színpadra. A Story elkísérte L.L. Juniort a Covid utáni első bulijára, ahol óriási tömegek várták már a rappert. Az ünnepelt sztárokat királyi módon fogadták a szórakozóhelyen, tűzijátékkal tűzdelt pezsgőt és szivart szolgáltak fel nekik. „Drága testvéreim, köszönöm, hogy itt vagytok, koccintsunk a ma estére, és érezzük jól magunkat!” – emelte a poharát az új bizniszbe kezdő Junior, ezzel pedig elindult az este. 

A hetilap cikkéből az is kiderült, hogy a zenészt és társát, G.w.M-et, azaz Varga Márkot öt testőr kísérte a buliba. Azt is elárulták, miért van erre szükség. „A testőrökre azért van szükség, hogy biztosítsák a nagy tömegben való közlekedést, az ’A-B-C’ pontokba való eljutást, azaz az autó, az öltöző és a színpad közötti mozgást” – mondta a lapnak Junior, a társa pedig azt is elárulta, korábban többször előfordult, hogy nagy értékű ékszerei leestek róla, vagy éppen lehúzták a tömegben.

Story magazin

Story magazin

Legfrissebb sztárhíreink: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top