“A mai napig próbálom felfogni ezt a csodát” – Így változott meg a 48 éves Gryllus Dorka élete

nlc | 2021. Június 10.
Hihetetlen, hogy 25 év telt el azóta, hogy Gryllus Dorkát Az érzékek iskolája főszerepében megismerte az ország. A 48 éves, kétgyermekes színésznő egyszerűen nem öregszik.

Gryllus Dorka 1972-ben született a Kaláka együttes vezetője, Gryllus Dániel és Kőváry Katalin rendező lányaként. Karrierjét énekesnőként kezdte: 1990-től az Ef Zámbó Happy Dead Bandben énekelt. A tévéképernyőn először a Kutyakomédiák című 1992-ben készült magyar vígjátéksorozat egyik epizódszerepében bukkant fel. Az áttörést az 1996-os év hozta el a számára, amikor három játékfilmben, az Érzékek iskolájában, a Csajokban és a Honfoglalásban is látható volt. Ekkor már a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol 1998-ban szerzett diplomát, Benedek Miklós osztályában. Szakmai gyakorlatát a Vígszínházban töltötte. Az ezt követő években színpadi szerepei mellett évente-kétévente játékfilmeket is forgatott, láthattuk többek között az Európa Expressz, a Kalózok, a Szomorú vasárnap, a Nyócker!, illetve a Dallas Pashamende című produkciókban.

Gryllus Dorka pályája elején és napjainkban (Fotók: Smagpictures.com-Meglepetés x Archívum / TV2)

2001-ben feleségül ment Geszti Péterhez. A kétezres évek elejétől kezdve már Németországban is játszott, hosszú évekig Berlin és Budapest között ingázott. Számos nemzetközi és német televíziós, filmes és színházi produkcióban aratott sikert, ezek közül is kiemelkedik az Irina Palm című filmdráma, melyet a berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. Házassága ugyanakkor megsínylette a kétlaki életet, férjétől 2006-ban elvált, ám azóta is jó viszonyban maradtak. A válását követő években a legtöbb időt Berlinben töltötte, ám egy-egy produkció erejéig – Zuhanórepülés, Csontdaráló, Igazából apa – hazalátogatott.  

Geszti Péter és Gryllus Dorka esküvője (Fotó: Smagpictures.com/Olga Fábián)

“Berlinben sok mindent elértem, de minél messzebb jutottam, annál inkább éreztem, hogy hogy mi az, amit soha nem érek el. Hogy mi az odatartozásnak az a lépése, amit harmincévesen már nem tudsz úgy meglépni, mint itt Budapesten, ahol engem generációkra visszamenőleg ismernek. Nemcsak engem, a nagymamámat, a nagypapámat, az anyukámat, az apukámat. Rengeteg ember szeret engem, mert szereti az apukámat. Előnyöm, vagy jobban mondva van egy kreditem attól, hogy tudják, kik a szüleim, és tudják azt is, hogy ki vagyok én” – nyilatkozta erről az nlc-nek adott interjújában.

Az Irina Palm berlini premierjén, 2007-ben (Fotó: Sean Gallup/Getty Images)

Simon Kornél színművésszel a Pinceszínház Varsói melódia című darabjának próbáin szerettek egymásba. “A próbafolyamat alatt óhatatlanul közel kerülsz a partneredhez. Testileg, lelkileg. Együtt vagytok napi nyolc-tíz órát. Aztán mikor hazamész, tovább gondolkodsz a szerepen, és egyszer csak azon kapod magad, hogy nem is a szerepre gondolsz, hanem a másikra”mesélte egy alkalommal. Bár a színésznő ezt követően még visszatért Berlinbe és távkapcsolatban élt párjával, ami miatt egy alkalommal majdnem szakítottak is. 2011-ben azonban teherbe esett, 2012 tavaszán pedig megszületett a pár első fia, Soma. 2015-ben Gryllus Dorka és Simon kornél a Víkend című filmben közösen szerepeltek. A színésznő végül 2017-ben döntött úgy, hogy végleg hazaköltözik Magyarországra.

Gryllus Dorka és Simon Kornél Az Apró mesék című film bemutatóján 2019-ben (Fotó: Smagpictures.com/Szabolcs Birton)

A filmvásznon legutóbb Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjében láthattuk 2018-ban. Az elmúlt években inkább sorozatokban forgatott, így a Válótársakban, az Ízig-vérigben – melynek két főszerepét párjával alakították -, illetve a RTL Klubon futó Apatigrisben.

A színésznő tavaly májusban jelentette be, hogy ismét kisbabát vár: „43 évesen még azt hittem, talán lehetek kétgyermekes édesanya, 45 évesen viszont már úgy éreztem, itt az ideje elengedni a dolgot. Épp ezért most, 47 évesen alig fogtam fel, hogy mégis csak megadatik nekünk” – mesélte akkor.  A színészpár tavaly ősszel házasságot kötött, majd nem sokkal később világra jött második kisfiuk, Áron. „Teljesen megváltozott az életünk, hiszen kétgyermekes család lettünk. Az igazat megvallva, én a mai napig próbálom felfogni ezt a csodát, még nem hittem el teljesen, olyan álomszerű az egész” – nyilatkozta a BEST magazinnak idén márciusban Dorka.

Gryllus Dorka és SImon Kornél gyermekeikkel a BEST magzin címlapján

A színésznő néhány nappal ezelőtt a TV2 Neked énekelek című adománygyűjtő műsorában Kulka Jánossal állt színpadra. A színművész agyvérzése óta először vállalt ilyen felkérést. Duettjük a műsor egyik legkiemelkedőbb, legmeghatóbb produkciója volt.

Magyar sztárok akkor és most

Exit mobile version