Amikor Brian Littrellt a kilencvenes évek közepén, a Backstreet Boys tagjaként megismerte a világ, alig volt idősebb, mint napjainkban a fia. Baylee Littrell 2002-ben Atlantában született a popsztár és modell-színésznő felesége, Leighanne Wallace fiaként. 2 évesen elkísérte apját a Never Gone turnéra. Első osztályos korától zenét és színjátszást tanult, illetve ebben az időszakban már kis dalocskákat és verseket is elkezdett írni. Ének- és zongoraórákat vett, gitározni pedig édesapja tanította meg. 9 éves korában a Backstreet Boys koncertjein nyitóprodukcióként lépett fel egy-két dallal, stadionnyi közönségek előtt.
13 éves volt, amikor szüleivel New Yorkba költöztek. 2016-ban debütált a Broadway-en a Disaster! című musicalben, melyben egy ikerpár két tagját játszotta. Alakításáért Drama Des díjra jelölték. Miután a darab lekerült a műsorról, bejelentette, hogy a jövőben a színjátszás helyett countryzenével szeretne foglalkozni. 2019-ben elkísérte a Backstreet Boyst a DNA turné észak-amerikai állomásaira, ahol előzenekarként lépett fel. Az ezt követő időszakban Chris Lane countryzenész vendégeként turnézott. 2019 novemberében pedig megjelent az első saját lemeze, 770-Country címmel.
Baylee több nyilatkozatában is elmondta, hogy a szülei mindig támogatták a színpadi karrierjét, édesapja pedig az egyik legfőbb inspiráció a számára, akire nagyon felnéz. Az énekes a lemez megírásában, illetve az albumra kerülő dalok kiválasztásában is sokat segített a fiának. „Csak egy apa vagyok, aki rajong a fiáért, és azt akarja, hogy sikeres legyen. Ez az iparág a karrierről szól, nem csak arról, hogy van egy-két slágered. Hosszú távra kell tervezni és minőségi zenét játszani” – fogalmazott Brian Littrell, aki egy duettet is előadott a fiával a lemezen. – „Baylee-nek valódi tehetséggel kell bizonyítania, ha pedig erre nem képes, akkor nem való ebbe az iparba. De képes rá. Nem csak azért mondom, mert a fiam. Látom. A mai világban, ha nem vagy hiteles, az emberek észreveszik.”
Baylee egy interjújában elárulta: az, hogy édesapja világsztár, természetesen számos ajtót megnyitott előtte a showbusiness világában, ugyanakkor kihívást is jelent. „Elképesztő lehetőségeim voltak, hiszen a Backstreet Boysszal turnézhattam, és olyan körülmények között mutatkozhattam be, ami nem sok kezdő művésznek adatik meg. De rengeteg lehúzó és gyűlöletkeltő megjegyzést is kaptam, mint például, hogy nem is tudsz énekelni. Bízom a képességeimben és azért zenélek, mert szeretek, nem azért, mert az apám is ezt csinálta, vagy mert híres akarok lenni és vásárolni egy nagy kastélyt.”
Még több sztárgyerek
- Modellszerződést kapott és egyetemre készül Kobe Bryant legidősebb lánya, Natalia
- Megszólalásig hasonlít édesanyjára Carrie Fisher lánya, Billie Lourd
- Édesanyja szépségét és tehetségét is örökölte Uma Thurman lánya